Rövidhírek
Góra Balázs az MSZP-Párbeszéd közös jelöltje
A részletekről Kiss Ferenc, a választókerületi szövetség elnöke és Keresztes Csaba, a DK választókerületi elnöke beszélt. Elhangzott: Góra Balázs személyét a választókerület valamennyi szocialista alapszervezete támogatja.
Helyi megállapodás Zalaegerszegen
A Demokratikus Koalíció nem állít önálló jelöltet, azt kérik a szimpatizánsaiktól, hogy támogassák Góra Balázst, aki több évtizede tagja a megyei közgyűlésnek, jól ismeri a választókerület településeinek életét, munkáját és gondjait.
Góra Balázs elmondta: olyan Magyarországot szeretnének, ahol az emberek sikeresek, nem ellenségeskednek, demokráciában és jogállamban élnek. Ahol az állam az emberekbe fekteti a pénzét, nem a stadionokba és ahol a nyugdíjakból tisztességesen meg lehet élni. Ahol a gazdasági életben az a sikeres, aki tehetsége, szorgalma alapján jut előre és nem a szűk párt elithez való viszonya alapján. Magyarországot nem kievezetni szeretnénk Európából, hanem az európai közösség részeként megtartani - fogalmazott. Hozzátette: céljuk, hogy minél több szavazó járuljon az urnákhoz, mert nem csak az szavaz a kormánypártra, aki oda teszi az x-et, hanem az is, akik otthon marad, vagy esélytelen kispártra adja le a szavazatát.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO ZalaegerszegenVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak