Rövidhírek
Indulásra készen a Zergék
A program célja, hogy a lakosság számára olyan területen is elérhetővé váljon a közösségi közlekedés, ahol – bár igény lenne rá – az útviszonyok, kisebb kihasználtság miatt nem jár helyi autóbusz, és a legközelebbi megálló is csak hosszas gyaloglással érhető el.
A Zerge névre keresztelt buszokat az elmúlt év novemberében indították el a zalai megyeszékhelyen, teszt jelleggel. A 13 utast szállító kisbuszokkal a közel két hónap során három peremkerületben találkozhatott a város utazó közössége. Az első tesztidőszakban a Csertán Sándor utcából indulva Toposházát, Gálafejet és Gógán-hegyet érte el az ingyenes, de minden esetben regisztrációhoz kötött szolgáltatás. A tapasztalatok kiértékelését követően idén tavasszal kezdődött volna a második tesztidőszak, ám ez a járványügyi helyzetre tekintettel, várhatóan, nyár végén, ősz elején indul.
A Zalaegerszegi önkormányzat a szolgáltatás megtervezését szakmailag koordináló Mobilissimus Kft-vel addig is folytatja az előkészületeket: a módosított útvonalak térképi munkálatai befejeződtek, jelenleg a menetrendek pontosítása, a menetrendi táblák módosítása és a kapcsolódó utastájékoztatási elemek elkészítése zajlik. A tervek szerint az új Zergék teszt jelleggel már a Jánkahegyre és az Öreghegyre is eljutnak, illetve a járatok az iskolakezdéshez is jobban igazodnak majd. A fejleményekről, az indulás várható időpontjáról a városi önkormányzat folyamatosan tájékoztatja a lakosságot.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom FesztiválonKilencedik alkalommal szervezik meg a Göcseji DombérozótA 80-as évek átmenet az analóg és a digitális kor között