Gyakorlati oktatás
életmódi
Fraktálanimáció, metaverzum
Olyan a téma, hogy csak győzzem „kiguglizni”, hogy miről is beszélünk pontosan. Megnyugodtam, az internetes kereső által felhozott magyarázatok is bizonytalanok. Lóránt Zsolt, zalaegerszegi matematikatanár (Báthory-iskola) életébe viszont már 10 éve változást hozott ez az érdeklődési kör. Miközben a „fiatalok terepén” úgy tűnik van keresnivalója, nem vesztette el az egyensúlyt a fizikai világ és a virtuális között
oktató
Biztos egzisztencia és vonzó karrier
Keszthelyen november végén adták át az E.ON Hungária csoport jövő szakembereit képző tanműhelyét, ahol elméleti és gyakorlati duális villanyszerelő képzés folyik. A vállalat hetedik oktatási platformjában, a 2000-es évekig működött, majd megszakadt az oktatás, s most olyan energetikai hiányszakmák utánpótlását biztosítják, mint az erősáramú elektrotechnikus, vagy a villanyszerelő.

oktató
Plakátok és makettek a szentek napján
„Hit, Haza, Megmaradás” címmel nyílt plakát- és makettkiállítás a magyar szentek emléknapja alkalmából a Zrínyi Miklós Gimnázium aulájában. A kiállított műveket az iskola „kisgimnazistái”, vagyis a 6. N osztály tanulói készítették.

oktató
Valósághűen és kockázatmentesen
Átadták a Zala Megyei Szent Rafael Kórház skill-laborját, ahol valósághű körülmények között oktathatók illetve sajátíthatók el a diagnosztikus, a terápiás és az életmentő beavatkozások. Mindez kockázatmentesen az élethű modelleknek és a korszerű eszközöknek köszönhetően.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Hévíz Városi Könyvtár (Rózsakert) (62), Meridián Klub (3), Diplomaátadó (3), Obornak (6), Helikon Kórus (1), Monodráma (5), zarándoklat (5), Kiskanizsa, Templom tér (2), Fentős Ferenc Kamarazenekar (3), Kerékpár (18), MÁRTON NAP (8), Hőség (3), Régi mobilok ledása (1), Magyar Honvédség (3), Verkli Fesztivál (2), Csaplár-Nagy Franciska JAVK (1), Családbarát könyvtár (2), Páhok Panzió Étterem (1), Klassz a pARTon! (3), Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézet (2)