Rövidhírek
Jobbik: Sorosról lehet konzultálni, a tömegközlekedésről nem
A mostani átszervezés sem más, mint amik korábban is voltak: átgondolatlan koncepciók következményeként kialakult rossz folyamatokba történő beavatkozás. Előbb a vasúti közlekedést kellett volna rendbe tenni, hogy a megye három nagyvárosából időben és gyorsan fel lehessen érni Budapestre. Kulturált, tiszta, kényelmes, pontos (tehát megfelelő) vonatközlekedéssel.
Kíváncsian várjuk, hogy a szolgáltatás minőségében mennyire hoz javulást ez a döntés. Nagyon jó, kényelmes buszok vannak (voltak) - ezek lesznek lecserélve elavult vasúti szerelvényekre. Ezek utazói vélemények. Ezzel gyakorlatilag rákényszerítenek mindenkit, hogy idejétmúlt szolgáltatást vegyenek igénybe - reagált az átszervezésre Benke Richárd, a szervezet regionális igazgatója. Hozzátette: Zalaegerszegen a vasúti pályaudvar és az autóbusz állomás egyébként is messze esik egymástól, így a környékben élőket még jobban sújtja ez a „racionalizásálás”, mint a város lakóit, mert vagy ki tudják sakkozni a helyi járatokkal az átszállást, vagy gyalog igyekeznek. Az ország DNy-i részét nem még nehezebb helyzetbe kellene hozni, hanem még inkább bekapcsolni az ország központi vérkeringésébe.
Ennek fényében megint csak káoszt és értetlenséget generál a kormány, nem tekinti partnernek a vidék lakosságát. A járatok racionalizálása mellett vagyunk, de ezt csak úgy lehet, ha ott van előttünk egy megfelelő, átlátható koncepció, amit körültekintően a helyi igényeket is figyelembe véve dolgoztak ki, nemcsak a tervezőasztal mellett döntöttek a járatok sorsáról.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark -
rovatunk hírei
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen