2021.09.19., vasárnap - VilhelminaZalaegerszeg időjárása

Rövidhírek

Költségvetés, munkásszállások, honvédelmi sportközpont

2021. szeptember 09. csütörtök, 18:06
Szerző: V.Zs.
Az elmúlt heti városi közgyűlés legfontosabb döntéseiről ZEGINFÓ keretében számolt be a városházán Balaicz Zoltán polgármester. Jelezte: rekordösszegű Zalaegerszeg költségvetésének főösszege. A beruházásokkal és fejlesztésekkel, állami támogatásokkal együtt közel 75 milliárd forintra emelkedett.

ZEGINFÓ – Balaicz Zoltán polgármesterrel

Zalaegerszeg 10,56 milliárd kormányzati támogatásban részesült a közelmúltban az északi ipari park közműveinek és közműcsatlakozásainak fejlesztésére, melyből már több mint nyolc milliárd meg is érkezett az önkormányzat számlájára.  

A testület elfogadta az 2021 évi, első félévi gazdálkodásról szóló beszámolót. Míg 2020-ban 4,5 milliárd forint helyi iparűzési adóbevétele volt a városnak, addig 2021-ben a központi adókedvezményben részesült vállalkozók, kis-és középvállalkozások adóbefizetései következtében csak 3,4 milliárd forintot tervezhetett az önkormányzat. A polgármester elmondta: a képviselők elfogadták a 2022-2036 közötti időszakra vonatkozó Gördülő Fejlesztési Tervet, melynek alapján 2022-ben közel 1,9 milliárd forint értékű közműfejlesztés (ivóvíz, szennyvíz) valósulhat meg. Az önkormányzat pályázatot nyújtott meg a víziközmű hálózatok átalakítására további 1,7 milliárd forint, értékben A pályázathoz 30 százak önerő (504 millió) szükséges, melyet a város biztosítani tud a befolyó használati díjból.

Balaicz Zoltán szólt arról is, hogy módosult a Sport Mecénása Díj átadásának időpontja, amelyet eddig mindig más alkalommal szerveztek meg. Ezért a közgyűlés úgy döntött, hogy ezentúl az Év Sportolója elismerésekkel együtt a sportolók védőszentjének, Szent Sebestyénnek napjához (január 20) kapcsolódva kerüljenek átadásra a sporthoz kapcsolódó kitüntetések. A javaslatok benyújtásának határideje így az előző év október 31. napja lesz. Arról is tájékoztatást adott, hogy településfejlesztési döntések is születtek, melyek három fontos helyszínt is érintettek. Kiemelt a helyi közvélemény szemszögéből a volt tiszti klub (HEMO) épülete, mely helyi védelem alatt áll, különlegessége pedig az előcsarnokos lépcsőház. Az épület a rendszerváltásig és azután is állami tulajdonban volt, majd tizenhárom évvel ezelőtt, 2008-ban megvette egy magánvállalkozó, akinek komoly tervei voltak a felújításra és hasznosításra, de az akkori gazdasági válság keresztülhúzta a számításait. 

A város a Modern Városok Program állami támogatásának segítségével megvásárolta az ingatlan a tulajdonostól, majd állami keretből felújítják, majd a megújult épületet ingyenes használatba adják a kormányhivatalnak, amely használja, működteti, fenntartja. A történelmileg is értékes épület felújítása és fenntartása így nem az önkormányzat kasszáját terheli majd. Az egykori tiszti klub mellett már elkezdődött a volt KISZÖV székház (1858-ban épült Korona szálló) felújítása, és tervben van az egykori mérlegház visszaépítése és az 1787-es első városháza megújítása is. 

Egy másik fontos közgyűlési döntés a munkásszállások létrehozását, kialakításának engedélyezését érinti. Mint a polgármester utalt rá, 2014 óta több mint négyezer új munkahely jött létre a városban. Az évtized elején még a munkanélküliség magas aránya okozott gondot, a jelenlegi helyzetben viszont komoly munkaerőhiány van. Ezt a gondot a vállalkozások úgy oldják meg, hogy más országrészből, a határon túlról hozzák a munkásokat. Sajnos ezzel együtt egyre több munkásszállás jön létre vállalkozói alapon. Mindez azonban több helyen zavaró volt a helyi polgárok számára. Ezért a közgyűlés szabályozta a munkásszállások kialakításának lehetőségét. Ennek alapján a nagyvárosias, a kisvárosias, a kertvárosias, a falusias lakóterületeken, a városközpontban, valamint az intézményi övezetekben ezentúl nem engedélyezik munkásszállások létrehozását. 

Állami beruházásban honvédelmi sportközpont épülhet Zalaegerszegen. Ez egy 10 lőállásos, 50 méteres zárt, hangvédelemmel ellátott lőtérrel, 50 fős elméleti teremmel, valamint küzdősportok oktatására alkalmas tornateremmel rendelkező létesítmény, amely a Munkácsy szakgimnázium melletti területen, azzal egybekötve épül meg. Így plusz lehetőséget kap a kis tornateremmel rendelkező intézmény a testnevelés órákhoz, másrész a honvéd kadet képzés is az iskolában indul. A közgyűlés úgy döntött, hogy az állami lebonyolító szerv zajvédelmi állásfoglalása mellett saját szakmai felmérést is készíttet, és annak ismeretében folytatja a további tárgyalásokat a beruházásról, amely csak akkor valósulhat meg, ha teljes mértékben biztosítva lesz a zajvédelem –fogalmazott Balaicz Zoltán. 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK