Rövidhírek
Könyvet ábrázoló fotót kapott a könyvtár
Kocsi Tamás adományozta egyik képét az intézménynek
A fotós az átadás kapcsán lapunknak elárulta, gyerekei egyik könyvét örökítette meg, amit egy játék után a kertben felejtettek, így az kissé megázott, majd az erős napsütés is nyomot hagyott a lapokon. A könyv ódonná vált formája, hangulata ihlette meg a művészt, ezért készült el róla a fekete-fehér fotó. (Aki elolvassa azt a néhány sort, ami látható maradt a könyvlapon, gyorsan rájön, hogy a Harry Potter sorozat egyik kötetét vitték a kertbe a gyerekek.
A könyvtár nevében Tóth Renáta igazgató vette át és köszönte meg az ajándékot. Mint elmondta: könyvadományt már sokszor kapott az intézmény, de olyan még nem fordult elő, hogy egy művész képet adományozott volna a könyvtárnak. Örülnek a felajánlásnak, a fotót pedig mindenképpen az olvasótérbe helyezik el, hogy a könyvtár látogatói is találkozhassanak vele.
A Deák-könyvtárban a jövőben is lesznek a mostanihoz hasonló művészeti kiállítások, sőt a tervek szerint jövő év elején Kocsi Tamás is visszatér egy új anyaggal.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt -
rovatunk hírei
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMóra Ferenc-díjban részesült Béres Katalin történész, főmuzeológusMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata