Rövidhírek
Közeleg az eperszezon
Eper Napok helyett idén csak epervásárra lesz lehetőség
Bíznak a jó termésben (Fotó: ZalaMédia archív; -pP-)
Hogy milyen lesz az idei termés, arról érdeklődtünk a zalaegerszegi piacon. Kovács Anikó csonkahegyháti termelő bizakodó, és átlagos, vagy annál picit jobb epertermésre számít. Igaz, mint azt érdeklődésünkre elmondta, az érés később indult a kora tavaszi hideg időjárás miatt, és öntözni is kell, mert nagyon kevés volt idén a csapadék. Ennek ellenére gyönyörűen virágzik az eperföldje, így nagyon reméli, hogy szép lesz a termés.
Bízik benne, hogy nem lesz sem jégverés, sem pedig olyan mennyiségű csapadék, ami tönkre teheti a gyümölcsöket – fogalmazott. Annál is inkább, mert a tapasztalatok szerint az eper a vásárlók egyik legkedveltebb csemegéje. Önmagában fogyasztva, lekvárnak eltéve, vagy desszertekhez felhasználva is ízletes és egészséges.
A koronavírus járvány viszont némiképp átírhatja a piac közkedvelt Eper Napok rendezvényét. Horváth István igazgató lapunknak elmondta: idén valószínűleg csak epervásár lesz, az is a szabályok szigorú betartása mellett. Az ilyenkor szokásos süteményosztás és egyéb kísérőrendezvények most elmaradnak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO ZalaegerszegenVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak