Rövidhírek
Leharapta felesége ujját, majd otthagyta
A vádlott és felesége 1980 óta házasok. A férfi kamionsofőrként dolgozik, munkája miatt többször volt távol, féltékenykedett, s emiatt a sértettet a rokonokkal is figyeltette. A nő 2023. december 17-én délelőtt elment Balaton-parti otthonukból azzal, hogy a temetőbe indul.
Illusztráció
A férje utána ment, s felesége autóját észrevéve egy helyi férfi házánál, bement hozzá és felszólította a sértettet, hogy menjen haza. Mivel a nő ennek nem tett eleget, a vádlott felkapta a telefonját és kifelé indult a házból. Felesége az udvaron érte utol és elkezdte hátrahúzni férje pulóverének kapucniját, kezével pedig az arca felé nyúlt, hogy megállásra késztesse. Amikor a nő keze a vádlott szája elé került, a férfi olyan erővel megharapta a sértett gyűrűsujját, hogy körömperce részlegesen levált. Ezután a férj távozott a helyszínről, feleségének pedig az ismerőse nyújtott segítséget. A nő gyűrűsujjának körömpercét végül amputálni kellett.
A Nagykanizsai Járásbíróság 2024. november 28. napján tartott előkészítő ülésén a vádlott beismerte bűnösségét, s lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság bűnösnek találta a férfit maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntettében, ezért 1 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 1 évre felfüggesztette, s erre az időre pártfogó felügyeletet rendelt el vele szemben.
Az ítélet jogerős. - adta hírül Dr. Bartalné dr. Mentes Judit, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Egerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnöke -
rovatunk hírei
Egerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnöke top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen