Rövidhírek
Sajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen
Kampányról, és az Európai Unióról
Nagy munka volt, szinte házról-házra keresték fel a választópolgárokat, akiknek köszönik a támogatást – fogalmazott Keresztes Csaba, a DK-Momentum polgármester-jelöltje. Hozzátette: 12 jelöltet neveztek meg első alkalommal, végül a pártszövetség 11 jelöltet indít. Az 1-es választókerületben 2019-ben a közös ellenzéki összefogás jelöltjét legyőzte egy egyesületi színekben induló jelölt, aki most is indul. Arra kérik a DK, a Momentum, illetve valamennyi ellenzéki szavazót, hogy szavazzanak az egyesület képviselőjelöltjére. Személye alkalmas arra, hogy képviselje a városrészt (Andráshida, Szenterzsébethegy, Vorhota) a közgyűlésben.
Békési Tamás és Keresztes Csaba
Keresztes Csaba elmondta, hogy a következő hetekben bemutatják választási programjukat négy témakörben. Szó lesz arról, mit terveznek, milyen Zalaegerszeget szeretnének a jövőben.
Békési Tamás megemlékezett arról, hogy Magyarország húsz éve tagja az Európai Uniónak. „Egyenlő tagok vagyunk, ők a szövetségeseink, a barátaink. Nem csak gazdasági, hanem értékközösség is az unió” - hangsúlyozta. Hozzátette: sajnálja, hogy kormányzati szinten nem emlékeztek meg a huszadik évfordulóról.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés