Rövidhírek
Újabb adomány a mozgássérülteknek
A törvényszék „Peren kívül” címmel 2016-ban alkotta meg társadalmi felelősségvállalás programját, amelynek egyik eleme a jótékonyság, illetve a rászorulók segítése. Eddig minden alkalommal az adventi időszakban hirdettünk jótékony akciókat, de az elmúlt évek alatt kialakult jó kapcsolatoknak köszönhetően immár évközben is egyeztetünk a partnerszervezetekkel.
"Az elmúlt évek során gyűjtöttünk adományt a Zala Megyei Integrált Szociális Intézmény Fogyatékosok Otthonának, a helyi karitaszon keresztül rászoruló családokat támogattunk, erdélyi iskolának adományoztunk, hozzájárultunk a Zala Megyei Szent Rafael Kórház fizioterápiás medencéjének felújításához, adtunk „Mackót a mentőbe”, futottunk a koraszülöttekért, s csaknem 10 éve minden adventkor ajándék műsorral készülünk a megyei kórház pszichiátriai osztályának lakói számára" - adta hírül dr. Vándor Virág sajtószóvivő.
Hozzátette: tavaly a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesületének gyűjtöttek, s már akkor érdeklődtek arról, hogy mire lenne még szükségük a jövőben. Ennek jegyében 2019 júliusában a bíróság számára feleslegessé vált televíziókészüléket és 20 db telefont vehetett át a szervezet, s oszt majd szét a megye településein.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban