Rövidhírek
Vers- és mesemondó verseny a Petőfi Emlékévhez kapcsolódva
A megmérettetés idén a Petőfi Emlékévhez kapcsolódott, mellyel a 200 éve született költő előtti is tisztelegtek a résztvevők. Az eseménynek a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár adott otthont.
A versenyre a megye általános és középiskoláiból a 3-8. évfolyamos tanulókat várták, a produkciókat pedig szakavatott zsűri véleményezte.
A nap végére a következő eredmények születtek:
3.-4. osztály:
I. Rigo Karolina Barbara
II. Káli Hunor Endre
III. Eszteró Emma Véda
5.-6. osztály:
I. Gaál Eszter
II. Sós Lázár
III. Vágner Árpád
7.-8. osztály:
I. Toplak Tamara
II. Nagy Réka
III. Andor László Gergely
Az 5-6. évfolyamos és 7-8. évfolyamos verseny legjobbjai egyenes ágon tovább jutottak a „Regősök húrján…” Országos Vers és Prózamondó Találkozó és Verseny budapesti gálájára.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Egy egész nap a méz körülBorünnep a kertbarátoknálNovember 30-ig regisztrálhatnak a társasházak képviselői az égőcsereprogramra Gázóra leolvasónak adta ki magátIdősek napi rendezvény PáterdombonFelszólalt a Fidesz kongresszuson Balaicz ZoltánNemes László festőművész műterem-kiállításaElőadás közben megsérült Besenczi Árpád (Frissítve)Részegen a kerítésnek hajtottJótékonysági műsor a Jézus szíve templomban -
rovatunk hírei
Egy egész nap a méz körülBorünnep a kertbarátoknálNovember 30-ig regisztrálhatnak a társasházak képviselői az égőcsereprogramra Gázóra leolvasónak adta ki magátIdősek napi rendezvény PáterdombonFelszólalt a Fidesz kongresszuson Balaicz ZoltánNemes László festőművész műterem-kiállításaElőadás közben megsérült Besenczi Árpád (Frissítve)Részegen a kerítésnek hajtottJótékonysági műsor a Jézus szíve templomban top 10
Látásfogyatékosoknak "adja hangját" az egykori rendőrkapitányNem mindegy, hogy mit jelentett az ügynökA lakókocsizást meg kell tanulniSzakdolgozat a félreállított Mintszenty-utódról, dr. Galambos MiklósrólÚj vezető a Göcseji TudásközpontbanSzülővárosában nyílt életműkiállítása Szényi ZoltánnakZávodszky Istvánra emlékeztekAz eladósodás veszélyei a téli időszakban A szövegfelmondás helyett a test megmozgatása volt a célMesetúra a falumúzeumban