Családi nap

közélet
Zalabaksán egyre kedveltebb program a hagyományos családi nap
Csodás természeti környezetben, a Baksa tó partján, árnyas fák alatt rendezték meg a hagyományos családi napot Zalabaksán. A program idén is népszerű volt, a főzőversenyen például tizenöt csapat vett részt.

kultúra
Ajándéktárgyak 3D nyomtatóval
A szombati adventi családi napon mutatta be a zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár azt pályázati forrásból vásárolt 3D nyomtatógépet, mellyel egyedi tárgyak készíthetők.
zsibongó
Családi nap a Radnóti-oviban
Bár az óvoda kiemelt pedagógiai programja a mozgásfejlesztés, közösségi megmozdulásokért sem kell a szomszédba menni a zalaegerszegi Radnóti-óvodában. Ezúttal a második alkalommal megrendezett Családi napra várták a szülőket és az egykori óvodásokat.

köztér
Nyolc dolgozó munkáját ismerték el
A Városgazdálkodási Kft. hagyományaihoz híven kötetlen találkozóra invitálta munkatársait. Az önkormányzat alsóerdei vendégházánál tartott rendezvényen ezúttal azokat a kollégáikat ismerték el, akik Zalaegerszeg még szebbé tételén munkálkodnak, akiknek köszönhető a közterületek tisztasága, és város egyedi és látványos virágosítása. Ennek eredményét a Virágos Magyarország zsűrije is már elismerte.
Csodaszarvas családi nap
A Bakonyerdő Zrt. vadászati témájú családi napjára várta a vendégeket október második vasárnapján. A kedvező időjárási körülmények között tartott rendezvényen, a vendégként meghívott Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársai játékos feladatokkal, feladatlapok kitöltésével és jutalmazással is készültek.
közélet
Egerszeg Tour a családok éve jegyében
A tervezettnél nagyobb volumenűre sikeredett az Egerszeg Tour első fordulója, ahol is a családok éve jegyében családok versenyeztek az Apáczai Művelődési Központban. A familiáris összetartozást erősítő megmérettetést kulturális és egészségmegőrző programok színesítették.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Festetics Imre Élményközpont (7), Tüskeszentpéteri liszt (2), Koronglövészet (1), Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (4), dr. Marx Gyuláné intézményvezető (1), Egészségház (2), Könyvtári Napok (13), Aranyosi Péter (5), Télapókereső (1), Andráshida (29), Ország- és vármegyebérlet (1), Binax C. C. Kft. (1), Szociális (3), Becehegy (14), Szentmise (6), Göcsej InterCity (1), Udvarrekonstrukció (1), Red Hot Run (1), Új hulladékválogató üzem (1), November 4. nemzeti gyásznap (8)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)
1-20 21-40