Göcseji Falumúzeum
közélet
Kenyérszentelés a nemzeti ünnepen
Az ország születésnapjaként emlegetett nemzeti ünnepen, augusztus 20-án, Szent István királyt, az államalapítást és az új kenyeret ünnepeljük. Ilyenkor szokás a szentmise után az új kenyér szentelése, ünnepélyes felszelése és annak közös elfogyasztása. Mint sok éve már, most is az olai Jézus Szíve templom volt ennek a szertartásnak a helyszíne.

oktató
Foglalkoztatófüzet a tűzoltók munkájáról
Gyerekeknek szóló mese, valós történelmi háttérrel. A tűzoltók munkáját bemutató színes füzet, de múzeumpedagógiai kiadvány is. „A tűzkakas” című foglalkoztatókönyv mindezeket egyesíti magában. Az új kiadványt sajtótájékoztató keretében mutatták be a városházán.

hanghatás
A falumúzeumi orgona „vándorlásai”
Négy évvel ezelőtt egy 18. századi, barokk orgona került Vöcköndről a Göcseji Falumúzeum tulajdonába. A rossz állapotú hangszer többfázisú restaurálásra szorul, a munkálatoknak viszont elég magasak a költségei.

népies
Zsúpfedés és háztapasztás
A hagyományos népi építészet fortélyaival ismerkedhettek meg a Széchenyi-technikum diákjai a skanzenben. A résztvevők az osztrák-magyar Eurevita Pannonia projekt keretében tanulhatták meg a kézműves technikákat. A gyakorlati foglalkozásokat egy rövid előadássorozat is megelőzte, melyet a foglalkoztató házban rendeztek.
népies
Táncházzenészek találkoztak
Táncházzenészek adtak randevút egymásnak és a népi kultúra kedvelőinek szeptember első hétvégéjén a Göcseji Falumúzeumban. A mai Magyarország területéről és a határon túlról érkezett 13 zenekar a skanzen négy portáján húzta a talpalávalót.

kultúra
Egy év kihagyás után újra Egerszeg Búcsú
A régi búcsúk hangulatát idézi fel a hagyományos Egerszeg Búcsú, melyet egy év kihagyás után július 25-én (vasárnap) rendeznek meg a Göcseji Falumúzeumban.

népies
Emléktábla a skanzenalapítónak
Újabb művészi utcanévtáblát avattak Zalaegerszegen, ezúttal a páterdombi városrészben. A Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány 2005 óta állít emléket az önkormányzat támogatásával neves személyiségeknek, vagy a város történetében fontos szerepet betöltő embereknek a róluk elnevezett utcákban.

kultúra
Múzeumok éjszakája; egyelőre jórészt szabadtéren
A tavalyi kihagyás után idén országszerte újra megrendezték a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozatot, melyhez a zalaegerszegi kulturális intézmények is csatlakoztak. A programok és a helyszínek száma azért még elmaradt a korábbi évek kínálatától. Részint a pandémia miatt, részben pedig azért, mert a rendezvény központi helyszíne, a Göcseji Múzeum – illetve annak épülete – felújítás alatt áll. Ezért június 26-án az idei események fő belvárosi helyszíne a Deák tér és a Mindszenty tér lett.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Fityeháza (4), Marihuána-termesztés (1), ZALASZENTBALÁZS (2), dr. Hermann Róbert történész (3), Városvédő egyesület (30), Zala Megyei Népművészeti Egyesület (30), Teleki Miklós (7), Kocsis Ferencné polgármester (1), Szentkozmadombja (1), papírhajtogatás (1), Erkel Ferenc Zeneiskola Hangversenyterem (3), idősek klubja (1), Kölcsey Ferenc Gimnázium (3), Koncert (819), Nyitott Akadémia (5), Gyógytorna (3), Díszpinty Gasztro Bár (8), Vezetett tematikus túrák (8), Kotor (1), Liget Pub (9)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)