Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltsége

közélet
Jó ügyért kiállni mindig érdemes
Több mint egymillió forint adomány gyűlt össze a ZONE bevásárlóparkban lévő DM drogériaüzlet újranyitásának napján, 16-17 óra között, mely összeget a Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Zalaegerszegi Gyermekotthona javára ajánlották fel. A jótékonysági akcióban a Zalakerámia ZTE KK játékosai is részt vettek, a kasszáknál segédkeztek a megvásárolt áruk elpakolásában.

nézőpont
Fontos az elfogadás és a játék öröme
Negyedik alkalommal szervezte meg a Mozgássérültek és Fogyatékkal Élők Egyesülete (MOFE) az Esély Gálát. A zalaegerszegi Kiskondás étteremben tartott eseményre a megyei intézmények fogyatékkal élő lakói zenés, verses produkciókban mutatták meg tehetségüket.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
M7-es autópálya (1), Preisz Péter megyei elsősegélynyújtó koordinátor (1), Kovács Dezső elnök (2), ZalaZONE Járműipari Tesztpálya (24), Őrségi Nemzeti Park (52), Kenessey Tibor iskolaigazgató (1), Pajtaszínház (1), Kardiológia (1), Thúry Porottya (3), Életrajzi kötet (1), Asztrológia (13), Beatles emlékkoncert (1), Virágosítás (5), Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (6), Desszert (1), Egészségügyi alapszolgáltatások (5), Új beszerzés (1), lakosság támogatása (1), Tanulmányi és sporteredmények (1), Karácsonyfa díszítés (13)