Vezető hírek
Művészet és terápia a mozi emeletén
Kiállítás a szociális intézményben élők műveiből
A különleges és műfajilag sokszínű tárlaton az intézmény művészetterápiás csoportjának alkotásai, és a fejlesztő foglalkozásokon készült termékek láthatók. Mint azt a megnyitón Zimborás Béla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Vármegyei Kirendeltségének igazgatója elmondta: minden ilyen esemény ünnep számukra, hiszen megmutatkozhatnak a tehetségek, de az is, hogy a magyarszerdahelyi anyaintézményben és a többi telephelyen milyen kreatív műhelyek és fejlesztő foglalkozások működnek. A megyében összesen 378 ellátott van, ebből körülbelül 77 fő vesz rész valamilyen alkotó tevékenységben.
Balaicz Zoltánné és Zimborás Béla
A kreatív műhelyekben fotózással, grafikával, festészettel, zenével, színjátszással foglalkoznak az ellátottak, míg a fejlesztő foglalkozásokon kerámiák, szőttesek születnek – ahogyan az a mostani kiállításon is jól látszik. Az efféle bemutatók azért is fontosak, mert jó, ha minél többen megismerik a Szivárvány Integrált Szociális Intézményben folyó munkát és az alkotókban rejlő kreativitást. Örülnek, hogy a nagykanizsai Halis-könyvtár után most a zalaegerszegi Art Moziban is kiállíthatták a munkákat.
A tárlatot Balaicz Zoltánné, a kiállítás védnöke nyitotta meg. Mint fogalmazott: a fejlesztő foglalkozások ugyan szakmai dolognak tűnnek, hiszen a terápia részét képezik, de ezek az alkotások önállóan is megállják helyüket. Egyedi remekművekről van szó, melyekben megfigyelhető az ellátottak látásmódja, kreativitása. Az alkotás és a kiállítás révén a fogyatékkal élők egyenrangúnak érezhetik magukat, önbizalmuk pedig javul. Fontos célkitűzés is, hogy az egészséges emberek és a fogyatékkal élők minél több alkalommal közelebb kerüljenek egymáshoz, annál is inkább mert ugyanolyan értékes tagjai a társadalomnak, mint ép társaik.
Az Art Mozi emeletén november 10-ig látogatható a kiállítás.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHarmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Negyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom Fesztiválon