Városi Hangverseny- és Kiállítóterem
hanghatás
Lendületesebb, fiatalosabb kínálat
Nehéz időszakon vannak túl, a járvány okozta egy év kihagyás után óvatosan térnek vissza az érdeklődők a bérletes rendezvényekre. Minderről Flaisz Gergő, a Keresztury ÁMK igazgatója beszélt a Városi Hangverseny-és Kiállítóteremben megtartott sajtótájékoztatón.
kortárs
Horváth László ’70 – jubileumi tárlat nyílt
Műfaji sokféleség, filozofikus tartalom, évtizedes alkotói pálya, szerénység és alázat. 70 éves lett Horváth László képzőművész, akinek a jeles alkalomból egész életpályáját bemutató kiállítása nyílt a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. A tárlat emellett a folytonosságról is szól, hiszen a zsinagóga galériájának egyik szárnyában fia, Horváth László Adrián alkotásai láthatók.
pódium
Megjött Zalaegerszegre is a TEDx konferencia
Technológiát, szórakoztatást, dizájnt felvonultató globális konferencia sorozat, melynek célja, olyan gondolatok terjesztése, amit érdemes megosztani nagyobb körben. Ez az Amerikából, 1984-ben indult TED lényege. Anno egyszeri alkalomnak szánták ezt a programot, de aztán bejött, és azóta is tarol.
kortárs
Géb'Art 30: missziója volt a művésztelepnek
A Géb’Art Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep elmúlt 30 évben készült munkákáiból, illetve annak elődjét, az Egervári Művésztelepet prezentáló alkotásokból válogattak két kiállításra valót a jubileum alkalmával a szervezők. A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben kizárólag a zalaegerszegi művészek mutatkoznak be. A Keresztury VMK Gönczi Galériájában pedig az ország más pontjain, illetve külföldön élő, egykori táborlakók munkáiból látható nagyon vegyes tárlat. Mindkét esetben október másodikáig láthatók a kiállított művek.
hanghatás
Világok hangja - Keszthelyen és Zalaegerszegen
Világok hangja címmel rendeznek a népzenét a különböző könnyűzenei műfajokkal ötvöző koncertsorozatot.
hanghatás
Térzene koncertek egy éven át
A következő egy évben harminc szabadtéri koncertre kerül sor Zalaegerszegen, mégpedig három helyszínen. A Térzene koncertek alapötlete Tóth László zongoraművésztől, a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem vezetőjétől származik, a megvalósításra pedig egy az EMMI-hez benyújtott sikeres önkormányzati pályázat ad lehetőséget.
kultúra
Múzeumok éjszakája a sokszínűség jegyében
Újra együtt! – ezzel a jelmondattal egészítették ki a zalaegerszegi kulturális intézmények munkatársai az idei Múzeumok éjszakájának szlogenjét, ami országszerte az, hogy Fordulópont.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Dancs Jenő ápolási igazgató (3), Pély Barna szerzői est (2), Liszt Ferenc Kamarazenekar (1), TV-torony (3), Héder Miklós, a Zala Megyei Kormányhivatal főigazgatója (1), Fődíj (2), Aszfaltozás (5), Lukácsháza - Abért-tó (2), Ivóvíz (7), Véradás (12), Rákóczi szabadságharc (6), Cserszegtomaj, Kultúrház (3), Versenyképes Magyarország Operatív Program (VMOP) (1), MimikArt Galéria (8), Magángyűjtő (2), Czeglédy András (20), Heidrich Balázs, a BGE rektora (1), Szabó Péter zenekarvezető (1), Udvarrekonstrukció (1), Gaál Zoltán professzor emeritus (1)