Vezető hírek
Megjött Zalaegerszegre is a TEDx konferencia
Kihívások, kalandok, örömök
Az előadások száma, ma már évi 3000, a világ számos pontján jelen van. Az „x”-szel kiegészített név pedig arra utal, hogy olyan önálló helyi eseményről van szó, mely engedélyt kapott az eredeti non-profit szervezőktől. Ez valósult meg most Zalaegerszegen is. A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben öt előadó és két zenei produkció szórakoztatta a beszélgetős részekkel kiegészített, több órás program telt házas közönségét.
A szervezők nevében, úgyis mint házigazda és mint konferanszié, Kovács Károly köszöntötte a megjelenteket és köszönte a bizalmat, amit ennek az új eseménynek adott a jelenlévő közönség. Elmondta, sok ember önkéntes munkájának köszönhető a megvalósulás. Az előadások az élet bármely területéről szólhatnak. Most apropónak az elmúlt másfél év kihívásait és az erre adott emberi válaszokat választották, Kis-Kádi Tamásné, Mátai András, Bellus Attila, Karáth Anita és Mányoki Attila élményein, tapasztalásain, látásmódján keresztül.
11 éve dolgozik terápiás kutyákkal Kis-Kádi Tamásné pedagógus. A másikkal való kapcsolódást, a lélek és lélek közötti egyszerű utat mutatják meg a kutyák, akiknek pusztán a jelenléte is elegendő lehet a zárkózásból való nyitásra, ahogy erre több példát is hozott az előadása során (a programban előírás, hogy egy előadó 18 percnyi időt kap). A kutyák önmagukat adják és könnyed természetességgel nyitják meg az utat minősítések és elvárások nélkül. Így tudnak gátakat áttörni, s ezt tanulhatjuk tőlük – hangzott el többek között.
Mátai András zalaegerszegi származású, azonban ma már más földrészen él, s hobbija, életmódja a világjárás, kalandkeresés, lehetőleg extrém módon. Kifejezetten a kihívásokat keresi, több mint 40 országban járt már. Ő amolyan igen ember: igent mond az újdonságokra, a furcsaságok kipróbálására, akár helyek, akár ízek esetében. Vallja, ha egy út túl könnyűnek ígérkezik, teszek róla, hogy izgalmas legyen. Ezekkel a fárasztó és megerőltető tapasztalásokkal aztán erősödik, a problémákra megoldásokat keres, ügyel a rugalmasságra.
Bellus Attila színművész a gyerekkorában átéltek személyiségformáló hatásáról beszélt. Öt nagymama között nőtt fel és megtanult befelé ásni és kifelé építkezni. Illetve a szerepek megformálásának technikájáról mesélt. Elmondta, amit a való életben átélt már, az segíti a színpadi szerepeinek a kibontását és a színpadon átélt dolgok segítik a saját, és reméli a közönség életét is. De a kérdést számos helyzetben feltette már magának, s ez a tanácsa is, „állj, s felelj, ki vagy!”
A beszélgetésre hívó hosszú szünet előtt és után zenészek álltak a színpadra. Takáts Eszter és Molnár Zoltán, illetve Berkes Dániel és zeneiskolai tanítványai.
Végül Karáth Anita magyartanár, költő önmagához hűen, gyógyírként az irodalmat ajánlotta minden korosztálynak. Mányoki Attila nyíltvízi hosszútávúszó, rekorder, aki 30 éve úszik, mind az öt kontinensen lubickolt már óceánokban, tengerekben, tavakban vagy folyókban, a világ 7 legmegerőltetőbb csatorna-átúszását is teljesítette. Arra bíztatott, a kezünkben van a döntés, hogy ússzunk és megússzunk és ne adjuk fel, amíg nem sikerül, mert az semmihez sem fogható érzés.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen