Vezető hírek
35 éves a szív- és érbetegek egyesülete
Lelki támaszt is biztosít a közösségi élet
Dr. Zörényi István kardiológus főorvos vezetésével 1988-ban Egészségvédő Klub alakult. Ebből nőtte ki magát a 2002-ben már kiemelt közhasznú szervezetként működő Zalaegerszegi Szív-és Érbeteg Egyesület, melynek a nevezett főorvos alapító tagja volt. Státuszát 10 évvel ezelőtt dr. Németh Barnabás kardiológus vette át. A kitűzött célok és feladatok azonban maradtak a régiek, vagyis egészségügyi felvilágosítás, az egészséges táplálkozás és a mozgás népszerűsítése, a rizikótényezők szűrése, a lelki egyensúly fenntartása.
Mindegyik tényezőt, de különösen a lelki támaszt tudja biztosítani a közösségi élet, a sorstársi empátia. A felvilágosítást a rendszeres előadások segítik, mozgásban pedig nincs hiány, ezt bizonyította az egyesületi aktív életet demonstráló fotóválogatás.
A jubileumi ünnepségnek számos támogatója akadt, akik tiszteletüket tették az ünnepségen. A fővédnökséget Balaicz Zoltán polgármester vállalta, aki ünnepi köszöntője végén elismerő oklevelet adott át a jubiláló egyesületnek. Szintén köszöntő oklevelet adott át dr. Kocsis Gyula, az Életet az Éveknek Szövetség zalai szervezetének elnöke. Szót kapott a támogató-védnök részről dr. med. habil. Gasztonyi Beáta PhD. a megyei kórház főigazgatója, valamint dr. Sifter Rózsa főispán. Mindketten a megelőzés fontosságáról beszéltek.
- A szív- és érrendszeri betegségek a magyarországi halálozási statisztika elején állnak, ezért fontos a prevenció. Ma nagyon könnyű üzeneteket küldeni a nap 24 órájában, akár a Föld távoli pontjára is. Ennek ellenére az egészséges életmód fontossága továbbra sem jut el igazán az emberekhez. Ezért fontos a személyes meggyőzés, az odafigyelő gondoskodás – mondta többek között Sifter Rózsa.
Az egyesület történetét dr. Németh Barnabás vázolta, míg dr. Lupkovics Géza, PhD. kardiológus főorvos, a megyei kórház orvos-igazgatója a szív egészségének megőrzéséről tartott rövid előadást. Többek között elmondta, az infarktus utáni halálozásokban döntő szerepe van, ha nem változtatnak a betegek addigi életmódjukon, nem szedik rendszeresen az előírt gyógyszereket. A doktor megjegyezte, hatékonyabb, ha a sorstársak mondják el az információkat, ezért is fontos ennek az egyesületnek a léte.
Az ünnepség része volt a szervezet tisztségviselőinek elismerése emlékplakettel. Kiemelten köszöntötték a leköszönő alelnököt, Halász Vincénét, akinek helyére a rendezvény háziasszonya, Vidovicsné Bene Erzsébet került.
A rendezvényt záró kulturális blokkban többek között fellépett az egyesület dalköre is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala