Vezető hírek
Aquacity jótékonysági nap: adományátadás
A fül-orr-gégészeti osztály kapja a támogatást
Elöl: Vigh László, dr. Gasztonyi Beáta, Balaicz Zoltán és dr. Török László,
hátul: Bíró Botond, Bali József és Bánhegyi Péter
A sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán polgármester ismertette összegszerűen a bevételeket. Elmondta, a rendezvényen mintegy 10,5 millió forint gyűlt össze. Ebből az 58 főzőcsapat ételeinek eladásából 3 millió 254 ezer forint, a 3254 látogatónak eladott belépőjegyből 3 millió 959 ezer forint folyt be. A jótékonysági napot követően a 27 cég mellé még négy csatlakozott, így az általuk felajánlott összeg 3 millió 610 ezer forintra emelkedett, a végösszeg pedig 10 millió 823 ezer 800 forintra. Valamennyi közreműködőnek köszönetét kifejezve azt, mondta, örömére szolgál, hogy most átadhatják a kórháznak a támogatást, segítve az egészségügyi intézmény eszközfejlesztését, és az ott folyó szakmai munkát. Kiemelte, a város a jótékonysági rendezvények mellett szakemberlakások, elektromos autók és parkolási lehetőségek biztosításával is segítette a kórház működését. A 175 éves jubileum méltó megünnepléséhez is támogatást nyújtott.
Az AquaCity jótékonysági nap és főzőverseny bevételét ezentúl mindig a kórház javára ajánlják fel, javasolta Vigh László országgyűlési képviselő. Mint mondta, ez egy olyan nemes cél, amelyre sokan felfigyelnek. Sokakat vonz, a látogatók egy része kifejezetten emiatt jön el, és vásárol belépőjegyeket és ételeket. Méltatta továbbá a főzőcsapatokat, akik saját keretből készítik a finomabbnál finomabb ételeket.
A Zala Megyei Szent Rafael Kórház az elmúlt három évben már másodjára volt kezdeményezettje az AquaCity jótékonysági napnak, emelte ki dr. med. habil Gasztonyi Beáta PhD. A főizgató elmondta, az év elején a várossal aláírt együttműködésben, ez még nem szerepelt a közösen tervezett jubileumi programok között. Hangsúlyozta, bónuszként kapták ezt a lehetőséget. Köszönetét kifejezve azt mondta, ahogy két évvel ezelőtt, idén is a kórház mögé állt az egész város, az önkormányzat, az AquaCity, cégek, intézmények és magánszemélyek. Maga a kórház is négy főzőcsapatot indított.
Dr. Török László osztályvezető főorvos (jobbra) elmondja, milyen eszközök beszerzésére fordítják a támoagatást
A kezdeményezett fül-orr-gégészeti osztály is, találékonyan ők voltak a „FOG tündérek”. Dr. Török László osztályvezető főorvos elmondta, három eszközt vásárolnak a támogatásból. Egy professzionális mikroszkópot az ambuláns ellátás során a státuszfelméréshez és a diagnózis megállapításához. Továbbá az utóbbit segítve két korszerű diagnosztikai eszközt szereznek be a hallásvizsgálatokhoz, amellyel már kiskorban kiszűrhetők a kezdeti hallásproblémák.
Az adományátadáson a jótékonysági nap valamennyi szervezőjének, céges és civil támogatójának köszönetét fejezte ki Bali József, az Ispita Alapítvány kuratóriumi elnöke, Bánhegyi Péter, a Zalaegerszegi Létesítményfenntartó Kft. ügyvezetője, valamint Bíró Botond, az AquaCity létesítményvezetője.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom FesztiválonKilencedik alkalommal szervezik meg a Göcseji DombérozótA 80-as évek átmenet az analóg és a digitális kor között