Vezető hírek
Zalai gólyamentés gyors összefogással
A sukorói vadmadár kórházba került a Zalaszentgróton talált sérült gólya
Ismét a „barátunk” volt az Internet a fent nevezett akció során. A közösségi oldalak pozitívumai között van, hogy nemcsak emberek találhatnak rég nem látott barátaikra, családtagjaikra és tarthatják a kapcsolatot akár több ezer kilométer távolságról is, hanem, hogy az állatvédők, akiknek tábora remélhetően nő, egyre inkább tudnak gyors segítséget nyújtani.
Forrás: Facebook/Majer Norbert
A mostani történet Zalaszentgróton kezdődött, ahol is a vadászok az erdőben egy sérült gólyát találtak, amely feltehetően már több napja sebesült volt. A madarat Botfára szállították, ahol dr. Illyés Zoltán biológus vette át átmenetileg. Ő már több madarat vett gondozásba, de másnap a botfai rendelő nyitásakor átadta dr. Fendrik Péter állatorvosnak.
A doktor (és csapata) nemcsak magas szintű szakmai munkát végez, hanem híres a bajba jutott állatok segítéséről is, többek között ő a menhely egyik orvosa. A gólyát megröntgenezték, a sebeit ellátták. Törést nem találtak, de a sérülések pontos okát nem lehetett megállapítani. A helyszínen volt Abai Erika, a Bogáncs Menhely telephelyvezetője, aki felajánlotta, hogy közösségi oldalukon, melyet sok állatbarát látogat, felhívást tesz közzé, mert a gólyát sürgősen a legközelebbi, azaz a sukorói Vadmadár Kórházba kell szállítani. 7 percen belül jött is az ajánlat, Devecz Tímea, egykori zalaegerszegi lakos, aki éppen itt volt családlátogatáson vállalta a fuvart.
Forrás: Facebook/Majer Norbert
- Amikor megláttam a felhívást, azonnal mondtam a gyerekeknek, hogy mentjük a gólyát és egy kisebb kitérőt téve vittük a madarat Sukoróra. Az utazást átvészelte, még a klímát is bekapcsoltuk neki és folyamatosan figyeltük az úton. Sukorón azonnal átvették az orvosi rendelőben, egyelőre nem tudunk semmit az állapotáról – mondta Devecz Tímea, aki az állatvédelem elkötelezettje, otthonába több házi kedvencet tart.
- Nekem nagyon tetszett ez a nagy összefogás. Igazi csapatmunka volt és mindenki önzetlenül, saját költségén állt az ügy mellé – moesélte Majer Norbert, a botfai rendelő munkatársa, aki a kontakt személy volt a mentés során (is). – Még Nagykanizsáról is jelentkeztek volna fuvarra. Nagyon sok állatot mentünk, még éjjel is hívnak néha. Sajnos a közelben nincs állatkórház és azt meg kell érteni, hogy a rendelői hosszú műszakok mellett a fuvarozásba nem tudunk részt venni, ezért nagy segítség az ilyen összefogás és a közösségi oldal, mint hírvivő. A gólya állapotáról egyelőre mi sem értesültünk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Egerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnöke -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen