Vezető hírek
Zalai események is a vásznon
Megnyílt Buday Mihály „1848/49 szellemében” című tárlata
Dr. Sipos Gyula megyei rendőrfőkapitány, dr. Kostyál László, Balaicz Zoltán és Buday Mihály
A kiállítás megnyitóján Balaicz Zoltán polgármester azt mondta, hogy a nemzetközi helyzettel is terhelt időszakban ez az egyetlen közösségi esemény, amikor méltó módon emlékezhetünk a 48/49-es szabadságharc kitörésére és hőseire. Ezzel koronavírus miatt szerdán kihirdetett veszélyhelyzetre utalt, melynek következtében a Kőszívű ember fiai színházi előadása és a március 15-i városi ünnepség is elmarad. Köszönetét fejezte ki a rendőrségnek, hogy Buday Mihály ünnepi kiállításának helyt adva hozzájárultak a méltó megemlékezéshez, kiemelve azt, hogy a rendvédelmi szerv nem először kapcsolódik be a város közösségi és művészeti életébe. Köszönetet mondott a festőművésznek is, aki a határon túlról érkezve lett zalai, és már számos kiállítással örvendeztette meg a várost és a megyét.
Dr. Kostyál László, a Göcseji Múzeum igazgatóhelyettese azt hangsúlyozta, hogy a 48/49-es szabadságharcnak harsány, hangos és mindenképpen megszívlelendő üzenete van. Az első a hagyomány, amely hozzátartozik a nemzet tudatához, közösségformáló erejéhez. A 48-as szabadságharc ezen is túlmutat, közös múltunk, közös történelmünk okán. Tudnunk kell, honnan jöttünk, merre vezetett utunk idáig, és ezt milyen sikerek és buktatók kísérték. A harmadik legfontosabb üzenet a ma generációja számára a felelősségvállalás, hiszen 48-ban „mindnyájunknak el kellett menni”. A szabadságért megmozdult az egész ország, és háttérbe szorultak az egyéni érdekek. Most amikor szükséghelyzetet hirdettek ki, a közösség iránti felelősségnek ugyanúgy meg kell nyilvánulnia, mint 48-ban.
Buday Mihály ez alkalomra készített 13 képből álló sorozata fél évszázadot ível át a reformkortól a kiegyezésig, tért rá a művész méltatására. Mint mondta, képein a magyar történelmi festészet hagyományait jeleníti meg, ugyanakkor felsejlik a szürrealizmus felé hajló, lírai gondolatokat felébresztő stílusa is. A nagy jelenetek mellett gondolattársításokat ébreszt, fontosak a konkrét szereplők, de azok is, akik mögöttük állnak.
Buday Mihály, amikor egy évvel ezelőtt felkérték erre a feladatra, elhatározta, hogy teljesen új sorozatot készít. Nem a Nemzeti Múzeum lépcsőjén szavaló Petőfit akarta megjeleníteni, hanem a szabadságharc előzményeit, illetve a Zalához kötődő eseményeket és személyeket is. A 47-es zalai honvédeket, érzékeltetve hősiességüket, amikor csatába indultak, Budavár visszavételét, Püspöki Gráciánt, a zalai 47. zászlóalj katonáját, aki elsőként tűzte ki a magyar zászlót a vár fokára. Mint mondta, kedvence tábornoka Görgey, akit historizáló stílusban próbált ábrázolni. A világosi fegyverletétel festményének kard szimbolikájával azt akarta kifejezni, amit az emberek a forradalom legyőzése miatt éreztek. Deák megörökítésével pedig a kiegyezésre kívánt utalni.
A megnyitón közreműködött a Zala zenekar. A program előtt a verbunkos toborzó hagyományait elevenítette fel tánccal és jelenetekkel a 47. Zalai Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület és a Zala Senior Táncegyüttes a városi kapitányság épülete előtt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megnyílt a vasútállomás és a Palatinus étterem közötti csomópontMegérkezett az első fecske ZalábaVezetői kinevezés a törvényszékenHencz Hunor aranyérmet nyert a Grand Prix Slovakia versenyenTV-s mérkőzésen fogadja a ZTE KK a címvédő FalcótCsatornabélelés Zalaegerszegen, a Göcseji útonSajtónap alkalmából köszöntötték az újságírókat a Korona SzalonbanÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásIdén rendezik meg utoljára az Alterába FesztiváltLenti és Hernyék között 5 kilométer hosszú kerékpárút épül -
rovatunk hírei
Budaházi 70+1 – születésnapi tárlat a Göcseji MúzeumbanSzemélyi kérdésekről is döntött a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület60 éve hunyt el Göcseji Pataki Ferenc festőművészMegújul a Viruló Kert Baráti EgyesületHoppláda a Griff BábszínházbanMikrozöldek a könyvtárbanHány köztéri szobor fér el a városban?A Honvédmenház története a Göcseji MúzeumbanJókai Mór ideiglenes élő szobra a Hevesi Sándor SzínházbanMegemlékezés tartottak a Zalaegerszegi Egyetemi Központban top 10
Elkezdődött a Sugár utca fejlesztése ZalaegerszegenA háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásHány köztéri szobor fér el a városban?Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Quizard pubkvíz Zalaegerszegen isNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronLezárások az Aranyoslapi forrás mellett