Vezető hírek
Vásári forgatag a helyi termék piacon
Új programsorozat indul
Mint azt Nikitscher Bernadette, az esemény főszervezője elmondta: a cél az, hogy minden hónap második péntekén bemutassanak egy-egy régi mesterséget. A programokat délutánonként rendezik meg, mert az emberek jó része péntek koradélután már befejezi munkát, és vásárolni indul. Az új kezdeményezéssel azok számára is segítséget nyújtanak, akik hétköznap reggelente nem jutnak el a helyi termék piacra.
Nikitscher Bernadette, Tolvaj Márta és Horváth István
Az első vásári forgatagra szeptember 9-én kerül sor 13-18 óra között, mégpedig „A szalma becsülete régen és ma” címmel. A délután folyamán tehát minden a szalma körül forog majd. A vásár „házigazdája” Mihály Péter színművész lesz, akit ezúttal a vásári kikiáltó szerepében is megismerhetünk. Előadást tart Kiss Nóra néprajzos-muzeológus, aki nagyszüleink szalmaedényeiről mesél. Mező Máté Márton pedig a vályogfalépítés fortélyait mutatja be a közönségnek. A forgatagra kistermelőket, kézműveseket is várnak, de lesz mesterségbemutató, termékkóstoló, sőt egy szalmabábu-építő versenyre is lehet nevezni.A Helyi Termék Vásári Forgatagot ebben az évben a szeptemberin kívül még három alakalommal (október 14., november 11., december 9.) rendezik meg, más-más tematikával.
A sajtótájékoztatón részt vett Tolvaj Márta önkormányzati főtanácsadó, aki röviden összefoglalta az öt hónappal ezelőtt megnyílt Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac működésének eddigi tapasztalatait. Mint fogalmazott: egy széleskörű szakmai és civil együttműködés révén rengeteg eseményt tartottak már az új épület falai között, illetve az előtte lévő téren. Sokakat vonzanak a kézműves foglalkozások, a szakkörök, de a nyári táborok is sikeresek voltak. Úgy érzik, hogy az elmúlt hónapokban sokan megszerették a Göcseji Tudásközpontot, mely a tervek szerint jövő év áprilisától – a próbaüzem lejárta után – teljes gőzzel működhet. Szövetkezi bolt, tankonyha és étterem is nyílik a tavasz folyamán.
Utóbbit megerősítette Horváth István, a Vásárcsarnok vezetője is. Gazdálkodó szervezetként ők működtetik a helyi termék piacot. Nagyon bíznak abban, hogy takarékos gazdálkodással és szakszerű munkával át tudják hidalni a téli időszak várható nehézségeit és tavasztól minden teret megtölthetnek élettel.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala