Vezető hírek
Természetgyógyász a levenduláról
Csak 100 százalékosan tiszta illóolaj használható
Sokféle gyógyhatása ismert
A résztvevőket Pummerné Gróf Katalin, a szervező egyesület megyei ügyintézője köszöntötte. Az öt éve telepített, ma már 10 ezer bokorból álló levendulásról Németh Enikő háziasszony mesélt. A növények egész éves ápolásáról, a helyes betakarításról tanácsokat osztott meg, elárulta a levendula szörp készítés receptjét, illetve jövőbeli terveikről is szólt a vendégeknek.
Deák Ferenc fitoterapeuta pedig elsősorban a levendula gyógyító hatásait ismertette, de a kérdések kapcsán szóba kerültek egyéb gyógyhatású növények is. A szakember hangsúlyozta, hogy csak 100 százalékosan tiszta illóolaj használható gyógyászati céllal. A levendula illóolaj előállításához 100-szoros mennyiségű virágra van szükség, mely értékes anyagot meggondoltan kell felhasználni. De hozzátette, a Magyar Gyógyszerkönyvben nemcsak az illóolaj, hanem a virágzat is szerepel, mint gyógyhatású alapanyag.
Pummerné Gróf Katalin és Deák Ferenc
A levendula virág sokrétű felhasználása közül kiemelte a nyugtató hatást, ezt citromfűvel társíthatjuk. Borsmentával kombinálva pedig emésztési zavarokra jótékony. Az olívaolajjal kikevert levendula illóolajat vágott sebek, horzsolások gyógyítására, higítatlanul pedig égési sérülésre, rovarcsípés okozta kellemetlen bőrpanaszok, viszketés, allergiás reakciók enyhítésre alkalmazzuk. De kedvelt összetevője a masszázsolajoknak, mert idegi eredetű fájdalmakat csökkent. A szakértő illatos fürdőhöz javasolta, hogy hordozóanyagban oldjuk a levendula olajat. Ez lehet akár tejszín, zsíros tej, illetve méz.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújul Zalaegerszegen a Bajcsy-Zsilinszky tér - forgalomkorlátozásra kell számítaniKözös nótázás BesenyőbenÚj járda és aszfalt a zalaegerszegi Petőfi utca egy szakaszánMűhelylátogatás a Zalaegerszegi Deák-technikumban Gázvezeték-rekonstrukció Zalaegerszegen, a Berzsenyi utcábanA Városi Ügyfélszolgálati Iroda tájékoztatásaMájus 25-én gyermeknap a VizslaparkbanDiáknapot szerveztek a Deák-technikum tanulóiZEGINFO: Bali Zoltán és Gecse Péter sajtótájékoztatója a közgyűlési döntésekrőlBelvárosi időutazás: Zalaegerszeg 1885-ben -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Ifjú polgárőrök avatása a Ganz Ábrahám TechnikumábanA ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház közöttOrgona-trombita koncert Zalaegerszegen és NagykapornakonHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreMosoly, tehetség, elfogadás – így szólt az idei Esély GálaSzakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairólRetro majális, kutya majális, azálea virágzás Zalaegerszegen