Vezető hírek
A Czukorka a legkedveltebb cukrászda
Mosoly és hagyományos receptek
A tulajdonos házaspárnak – Bognár Melindának és Simon Tamásnak – Balaicz Zoltán polgármester adta át az elismerést. Mint elhangzott: az internetes szavazáson 1497-en adták le a voksukat a város valamelyik cukrászdájára, kávézójára. Harmadik helyezett az Esztrol, második pedig a Sütibarlang Rétesház lett.
Az idei nyertes a Czukorka, akik öt éve működtetik üzletüket. A házaspárnak azonban más vállalkozásaik is vannak, és mint a polgármester fogalmazott, a város közösségi életében is mindig aktív szerepet vállalnak. Nagy lelkesedéssel állnak neki minden feladatnak és azt is tudják, hogy a mosoly a legrövidebb út a vendégek felé.
Bognár Melinda cukrász, üzletvezető hozzátette: a titok a nagymamájában és a nagymama receptjeiben van. Az üzlet létrehozásakor az volt a céljuk, hogy minél többet átörökítsenek a hagyományos ízekből. Úgy látják, hogy sikerült hatni a szívekre, hiszen népszerűek a süteményeik, tortáik. A jövőben szeretnének egy saját gyümölcsöst kialakítani, hogy minél több friss gyümölccsel, vagy saját készítésű lekvárral dolgozhassanak.
Simon Tamás tulajdonos a díjat megköszönve elmondta: örülnek a visszajelzésnek és hogy a Czukorkának már országos visszhangja van, hiszen többször keresték meg őket különféle újságok, magazinok. A siker a hat fős csapatban is rejlik, hiszen a stáb munkája nélkül nem kerülhetnének nap, mint nap finomságok a vásárlók elé.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatra – három gyanúsított előzetesbenTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Negyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren