Vezető hírek
Ajándékcsomag a leglelkesebb vendégeknek
Értékelték a Grill&Chill gasztro-hétvégét
Szabó Mercédesz, Bálizs Zsuzsanna és Kámán Tibor
Az esemény május 19-21 között zajlott, hét helyszínen, vagyis hét népszerű vendéglátóhelyen. A gasztro-hétvége alatt egy játékot is hirdettek. A fesztiválra készült ugyanis egy pecsételőfüzet, és ha valaki mind a hét vendéglátóhelyen megfordult, majd az utolsó helyszínen névvel/címmel ellátva leadta a „telepecsételt” füzetet, sorsoláson vehetett részt. Az eredmény azóta megszületett: a vendéglátósok által összeállított ajándékdobozt Bálizs Zsuzsanna, Kámán Tibor és Szabó Mercédesz vehette át a Spájzban.
Minden ősszel és tavasszal megrendezik a Mustrát a vendéglátósok
A szervezők egy sajtótájékoztató keretében adták át a nyerteseknek a jutalmat, és egyúttal beszámoltak a gasztro-hétvége eredményeiről is. A Becze Barnabás, a rendezvény egyik ötletgazdája elmondta: az időjárás kegyes volt, a teraszok telt házzal működtek mindenhol. Sőt, a vendéglátóhelyek kapacitásuk legfelső határán dolgoztak. A Mustra rendezvényből szeretnének hagyományt teremteni: az őszi esemény ezentúl a borokat és a borászatokat népszerűsíti, a tavaszi pedig – amolyan szezonnyitó jelleggel – a grill ételekről szól.
Bali Zoltán alpolgármester úgy látja: példamutató kezdeményezést sikerült meghonosítani a városban, és örömteli a vállalkozók összefogása. A program folytatásra érdemes.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen