Vezető hírek
Mézes krémes a Nagyi receptje szerint
A Zárda utcában működő házi kézműves sütöde jelmondata nem véletlenül az, hogy „Szívvel-lélekkel”. Mimi nagymamája – bár nem volt cukrász – mindig sütött. Rengeteg receptet ismert, és nagy örömmel, sok-sok szeretettel látott vendégül minden barátot, ismerőst, vagy családtagot. Ebbe az atmoszférába szeretett bele még kislányként Mimi is, aki elhatározta, hogy ő is így szeretne élni.
Adventi finomságok a Czukorkában
Bognár Melinda gyerekkori álma teljesült a Czukorkával
Bár eredetileg pincérként végzett, mindig cukrász akart lenni. Jó néhány vendéglátásban eltöltött év után tért vissza az iskolapadba, hogy megvalósítsa álmát. Közben persze történt sok más jó dolog is: férjével, Simon Tamással megnyitották a belvárosi Mimosa Lounge kávézót, majd megszületett kislányuk, Róza. Ezután – na és a sikeres cukrászvizsga után – foghatott hozzá a nagy tervhez, a Czukorkához.
- Az a titok, hogy tulajdonképpen nem új sütiket, tortákat készítünk, hanem „régieket”. Vagyis olyanokat, amik hagyományos recept szerint készülnek. A régi, kedvenc ízeket szeretném visszaadni. Azt látom, hogy manapság nagyon sok a cukrászda, nagyon sok az új íz, új elnevezés; emiatt elveszett valami a klasszikus sütemények varázsából. A Czukorkába olyan érzésekkel térhet be a vendég, mintha a Nagyijához menne. A tér nyitottsága miatt pedig a konyhában zajló folyamatokba is be lehet tekinteni – mondja Bognár Melinda.
Ami az alapanyagokat illet: a minőségre és a természetességre törekednek. A tojás az tojás, a tejszín, az tejszín, liszt pedig liszt. Nem használnak előre gyártott termékeket, porból készült „helyettesítő” anyagokat. A krémek is egytől egyig, helyben készült, főzött krémek. Arra is figyelnek, hogy lehetőség szerint környékbeli termelőktől vásároljanak.
Hogy mi mindennel készülnek így advent idején?
Készülnek a Mézikék
- A klasszikus karácsonyi sütikkel. Például Nagymamám kedvenc mézes krémesével, amit én is nagyon szeretek – folytatja Mimi. Sokszor tényleg ezeket a régi, kézzel írt recepteket használom, persze azóta eltelt néhány évtized, és némelyiken alakítok picit a mostani ízlésnek, vagy sütési eljárásoknak megfelelően.
A Czukorka karácsonyi kínálatában szerepel ezenkívül mézike, isler, linzer, bejgli, pozsonyi kifli, zserbó, kókuszkocka, tejcsokis-, mogyorós habcsók és gesztenyés finomságok is. Mindemellett folyamatosan kaphatók a különféle gyümölcsös sajttorták és csokitorták. A kis csapat megrendelésre is készít sütiket és tortákat.
Ahogy a kézműves sütöde háziasszonya fogalmazott: ők nemcsak egy egyszerű vendéglátóhelyként szeretnének működni, hanem a szó klasszikus jelentésének szellemében, vendégül szeretnék látni a hozzájuk betérőket.
Cím: Czukorka házi kézműves sütöde - Zalaegerszeg, Zárda utca 17. (kórház hátsó bejáratával szemben)
Nyitva tartás: hétköznap: 10-16 óráig; szombaton: 9-12 óráig.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Utazás előtt ne felejtsük el az utasbiztosítást!Ivóvízvezetéket újítanak felVasárnap Nemzeti összetartozás napjaÚtburkolati felújítás a Vizslaparki útonBudapestből versenyeztekZalában is kinyitják kapuikat a tűzoltószertárak I. Keszthelyi Agroturisztikai TalálkozóIdeiglenes forgalomkorlátozások ZalaegerszegenA tilos jelzés ellenére nem állt meg a buszsofőrIdén is Európa nap az Európa téren -
rovatunk hírei
Istenekről, hősökről, hiedelmekről a régészet napjánKözösségi teret építettek az Öreghegyi polgárőrökDíjeső az évadzárónDomborművel tisztelegtek emléke előttStreet Food Weekend 25 árussalEnergiahatékonyság, alternatív közlekedésBringázZeg! az AlsóerdőreKörnyezetkímélő utazás, élhetőbb városVárosrészi nap BotfánSzületésnap a könyvtár fűszerkertjében top 10
GÖCSEJ ÍZEISzabadtéri Pálos Szentmise - Kőtár avatás - Ásatási bemutatóEnergiahatékonyság, alternatív közlekedésDomborművel tisztelegtek emléke előttStreet Food Weekend 25 árussalA majom szeme kötetbemutatóDíjeső az évadzárónUtazás előtt ne felejtsük el az utasbiztosítást!Istenekről, hősökről, hiedelmekről a régészet napjánKözösségi teret építettek az Öreghegyi polgárőrök