Vezető hírek
Ingatlankezeléstől a munkáshotelig
Beszélgetés Pais Kornéllal, a LÉSZ Kft. ügyvezetőjével
- A Lakáskezelő, Építőipari és Szolgáltató Kft. Zalaegerszeg önkormányzatának százszázalékos tulajdonú cége – adott tájékoztatást az ügyvezető, hozzáfűzve: az önkormányzatnak és a lakosságnak egyaránt nyújtanak szolgáltatásokat, de piaci alapon is dolgoznak. – Az egyik fő szolgáltatási körünk az önkormányzat által ránk bízott ingatlanok kezelése, bérbeadása. Irodák, garázsok pályáztatásával foglalkozunk. A másik rész a több, mint hétszáz önkormányzati lakás bérbeadása a tulajdonos határozata alapján. Ezeknek az üzemeltetése, igény szerint veszély- és hibaelhárítása, karbantartása, valamint – a források rendelkezésre állása mellett – folyamatos felújítása. A munkálatokat elsősorban saját szakembereinkkel, partnereinkkel végezzük. Évente átlagosan 18-25 épületet, illetve lakásbelsőt tudunk megújítani. Ehhez kapcsolódik egy másik tevékenységi körünk, mely nem más, mint - az éves üzleti tervünkben meghatározottak szerint, a tulajdonos képviseletében - a társasházak karbantartási és felújítási munkálatok költségeinek finanszírozása.
Pais Kornél kiemelte: építőiparral kapcsolatos kivitelezési, felújítási, karbantartási tevékenységet is végeznek. E körben nem csak a lakások, hanem egyéb (megrendeléses, pályázatokhoz kapcsolódó, stb.) szerződéses munkák tartoznak.
- Elsősorban közterületi padok, hulladékgyűjtők, járdák, lépcsők, korlátok, játszótéri eszközök karbantartása, javítása, adott esetben bontása és telepítése szerepel a tevékenységeink között. Zalaegerszegen összesen több, mint 90 játszótér található, mindez nem kevés feladatot jelent számunkra.
A LÉSZ Kft. társasház kezelési közös képviseletet is ellát, ezt a feladatot piaci alapon végzi a cég.
- Nyolc fővel végezzük ezt a munkát jelenleg, a régebbi épületek mellett egyre több a vadonatúj. A tevékenységgel kapcsolatos megkeresés folyamatos. Igyekszünk, hogy ezt a munkát is a lehető legmodernebb technológiákkal végezzük, így például lehetővé tesszük a távoli elérést, valamint könyvelést, az online felületen való ügyintézést a lakók számára. E területen meglehetősen nagy a verseny, de úgy gondoljuk, hogy a korrekt, biztonságos és modern szolgáltatásinkkal meg tudjuk őrizni a piacvezető szerepünket.
A LÉSZ Kft. üzemelteti Zalaegerszegen a Munkáshotelt.
- Az önkormányzattal 2019-ben kötött szerződés alapján működtetjük a létesítményt. A feladat, hogy szállást biztosítsunk a velünk évek óta kapcsolatban álló cégek (köztük műszaki és fémipari tevékenységet végző vállaltok) azon munkavállalóinak, akik a városban és környékén dolgoznak. A Vizslaparkban található Zalaegerszegi Munkáshotel hetven szobás, ezek többsége saját fürdővel, konyhával rendelkezik. Összesen több, mint 170 fő befogadására alkalmas, cél, hogy a nemrég történt teljes felújítás után a lehető legszínvonalasabban működtessük. Folyamatosan várjuk azon cégek jelentkezését, akik dolgozóiknak az említettek szerint kívánnak szállást biztosítani.
Az ügyvezetőtől megtudtuk, hogy a LÉSZ Kft. kiegészítő szolgáltatásokat is végez, ezek egyike a cég saját tulajdonú lakásainak bérbeadása.
- Társasházi, irodai, intézményi takarítást, illetve területrendezést is végzünk, ezt a tevékenységet jelenleg három fő látja el. A LÉSZ Kft. dolgozóinak száma egyébként jelenleg 53 fő. Itt kell elmondanom, hogy évek óta kapcsolatban állunk a Szakképzési Centrummal és az Iparkamarával annak érdekében, hogy segítségükkel, közreműködésükkel biztosítsuk a cégünk számára a szakemberek képzését, utánpótlását. A speciális feladatokat is vállalunk, végzünk, ezek közé tartoznak egyebek mellett a túraútvonalak kialakításával, karbantartásával kapcsolatos munkálatok, de készítettünk Mária kegyhelyet, állítottunk szobrokat és kereszteket is – tette hozzá Pais Kornél.
LÉSZ Kft.
www.leszkft.hu
8900 Zalaegerszeg, Kert utca 39.
Telefon: 92/312-730, 92/511-670
80/204-383 (Ingyenes vezetékesről)
Városi ügyfélszolgálati iroda:
Zalaegerszeg, Deák Ferenc tér 3-5/C
Telefon: 92/708-219
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatTestvérvárosi küldöttségeket fogadtak Zalaegerszegen