Vezető hírek
Közös cél a vállalkozások bevonása
Az északnyugat-magyarországi zóna gazdasági fejlődéséért
Dr. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a kormány iparpolitikai stratégiáját, és a gazdaság újraindítását szolgáló intézkedéseit ismertette. A tanácskozást követő sajtótájékoztatón azt mondta, célként határozták meg, hogy az elkövetkező másfél évben legalább annyi vállalkozást érjenek el a gazdaságfejlesztési programokkal, mint az elmúlt harminc évben összesen. Erre a feladatra felkészültek a megyei kereskedelmi és iparkamarák is.
Pölöskei Gáborné, az ITM szakképzésért felelős helyettes államtitkára úgy vélekedett, ahhoz hogy a vállalkozások pályázati támogatásokból fejlesszék cégeiket, jól képzett munkaerőre van szükségük. Számukra ezt a szakképzés és a felnőttképzés tudja biztosítani. Az idei tanévben életbe lépett új szakképzési rendszer beválni látszik, amit igazol a jelentkezési arányok igen jelentős növekedése. Az iskolákban a rövidített alapképzések is elindultak, amelyeken felnőttek vehetnek részt ingyenesen. A kamarák a duális szakmai képzés kiteljesedésében tudnak segíteni, és abban, hogy egyre több vállalkozás vegyen részt benne.
Dr. Navracsics Tibor, az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési zóna kormánybiztosa azt hangsúlyozta, hogy a kormány és a kamarák között élő párbeszéd zajlik. A kamarák észrevételeire támaszkodva állították össze a régió gazdaságfejlesztési stratégiáját, amit a napokban várhatóan el is fogad a kormány. Felkészültek arra, hogy a megnyíló európai uniós forrásokat minél hatékonyabban használják fel a hat megyében, amitől a vállalatok versenyképességének jelentős növekedését várják. Méltatta, hogy a fórumon a kamara vezetői együttműködési megállapodást írtak alá a nagytérségi szintű összefogás érdekében. Ahhoz, hogy az egész régió, illetve zóna fejlesztési pályára álljon, szükséges a megyék és a megyei jogú városok egymástól eddig elszigetelt vagy párhuzamosan futó fejlesztési elképzeléseinek összehangolása, hangsúlyozta a kormánybiztos.
Mikrofonnál dr. Navracsics Tibor, mögötte Vigh László, Pölöskei Gáborné, dr. György László, Kovács Dezső
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos azt mondta: pandémia kihatott a gazdaságra, a vidéki településekre, de a kormány jelentős támogatási forrásokat biztosít az újraindításhoz. Egyaránt sok a lehetőség, legyen szó oktatásról, gazdaságról és területfejlesztésről. Úgy fogalmazott, „sikerre vagyunk ítélve”, az északnyugat-magyarországi zóna fejlesztése ezért is nagyon fontos.
Kovács Dezső, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamra elnöke a hat megye kilenc kamarai elnöke által megkötött együttműködési megállapodás jelentőségét emelte ki. Örömmel nyugtázta, hogy a döntéshozók értik azokat a kéréseket, amiket a vállalkozások, a gazdaság szereplői megfogalmaztak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isMóra Ferenc-díjban részesült Béres Katalin történész, főmuzeológus