Vezető hírek
Palkovics: a jövő nyáron kezd üzemelni a zalaegerszegi tesztpálya
Palkovics László - egyben az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára - azt mondta: ütemterv szerint zajlik a két és fél év alatt befejezni tervezett zalaegerszegi létesítmény építése, amelynek első fázisa, a 300 méter átmérőjű, dinamikus felületű tesztpálya a jövő év tavaszán, nyarán készül el.
A mintegy 42 milliárd forintos költségű, 250 hektáron elterülő tesztpályát építő és működtető cégben, az Autóipari Próbapálya Zala Kft.-ben a kormány a napokban 15 milliárd forintos tőkeemelésről döntött, ami elsősorban az első ütem befejezését szolgálja - közölte Palkovics László.
A kormánybiztos szólt arról: folyamatosak a tárgyalások a nemzetközi autóipari cégekkel, név említése nélkül hozzátette, hogy csütörtök délelőtt is egy jelentős autógyár képviselői jártak a zalai megyeszékhelyen. Ezzel párhuzamosan az egyetemek, kutatóintézetek felkészülése is zajlik, a szerdán közölt felvételi eredmények alapján például a tavalyinál több, 37 hallgató jár majd szeptembertől mechatronikai képzésre Zalaegerszegen.
Illusztráció (ZalaMédia archív)
Vigh László országgyűlési képviselő, a tesztpálya miniszteri biztosa (Fidesz) a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy újabb jelentős fázisához érkezett a próbapálya építése azzal, hogy a kör alakú tesztpályán a földmunkák után csütörtökön elkezdődött a geotextil és a 70-80 centiméter vastag kőalap terítése, ami évtizedekig jelentős terhelést képes majd elviselni. A 300 méteres körpályához mintegy 50 ezer tonna kőzúzalékot szállítottak már a helyszínre és kezdtek el teríteni.
Az Európában is egyedülálló, önvezető járművek vizsgálatára is alkalmas zalaegerszegi járműipari tesztpálya alapkövét májusban Orbán Viktor miniszterelnök részvételével helyezték el Zalaegerszegen. A város környékén kialakítandó 5G-s informatikai hálózattal is összehangolva készülő tesztpálya közvetve és közvetlenül mintegy 350 új mérnöki álláshelyet teremt. A pályához benzinkút, szálloda és számos más kiszolgáló létesítmény is épül, további munkahelyeket teremtve.
A Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi közlése szerint a beruházás első ütemében egyebek közt a fékteszteket lehetővé tévő zóna és a járművek kezelhetőségi pályája épül meg, illetve az autonóm járművek vizsgálatát lehetővé tévő zóna. Mindezek mellett kiépül a szükséges kommunikációs technológia és a kiszolgáló létesítmények egy része.
A második fázisban, 2018-tól megépül a nagysebességű viszonyokra alkalmas ovális pálya, sor kerül a járműdinamikai tesztelemek további fejlesztésére, további kiszolgáló épületek létrehozására. A tervek szerint 2019 végére készülhet el a teljes beruházás.
Az NGM és a magyar autóipar érdekelt szereplői között a projektet támogató együttműködést már több tucatnyi vállalat és cégcsoport írta alá, köztük a Magyar Telekom Nyrt., a T-Systems Magyarország, az Elmű Zrt., a Knorr-Bremse Fékrendszer Kft., jelezte továbbá részvételi szándékát a kínai Huawei és az elektromos járműveket és akkumulátorokat előállító Build Your Dreams (BYD). A pálya terveit a 70 éves járműipari tapasztalattal rendelkező, az önvezető autók fejlesztése területén is a világelsők közé tartozó japán Horiba Mira Ltd. készíti.
Forrás: MTI
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban