Vezető hírek
Gyenesdiás eredményes szezont zárt
A Balaton legtöbb pontot kapó strandja lett a Diási Játékstrand és a teljesen újra öltöztetett Gyenesi Lidóstrand is megnyitotta kapuit. A Magyar Turisztikai Ügynökség úgy tavaly, mint idén is 30-, illetve 40 milliós nagyságrendben támogatta a strandok modernizálását. Az önkormányzat pedig ezen összegek kétszeresét tette hozzá, így két év alatt strandfejlesztésre 200 milliónál nagyobb összeget tudtunk fordítani – foglalta össze Gál Lajos polgármester, aki a főidényt értékelte.
Nemcsak a nyári szezon, a gyenesi szüret is jól sikerült
- Az egyértelmű siker onnan is látszik, hogy ennyi látogató még soha nem volt strandjainkon, hisz 185 ezernél többen váltottak belépőjegyet. A várakozásoknak megfelelően szeptember első hétvégéjére a strandbevételek a betervezetthez képest 42 százalékkal lettek magasabbak. A strandra látogató vendégek elégedettségi mutatói egyértelműen pozitívak. Soha nem volt akkora vendégforgalom a Játékstrandon, mint a nyári hőségnapokon. A „kis strandon” is szinte megduplázódott a jegyet váltók arányszáma.
- Milyen modernizálás zajlott?
- A fejlesztéseink zöme a gyerekbarátság és a családbarátság jegyében készült. A település központjában a nyár egy önerőből megvalósított építkezéssel telt. Az iskola mellett az ABC-áruház tetején épül az új ebédlő, művelődési ház, az ifjúsági klubélet egyik helyszíne, de a Palkó Sándor sétány is megújult. Mellette egy szép, negyvenmilliós játszótér kapott helyet. Az egészségház önerős fejlesztése, az új gyermekorvosi rendelő kiépítése november végéig befejeződik. A piac fejlesztését októberben és novemberben egy TOP-os pályázat támogatásával kívánjuk végrehajtani. Folytatódik a főúton a DRV vízvezeték hálózatának korszerűsítési programja. Ezután, jövőre történik meg a főközlekedési út teljes aszfaltozása. A szezon kezdetén gőzerővel folytattuk az út- és járdaépítési program újabb ütemét. A csapadékvíz elvezetési program tovább folytatása egyértelműen szükségesnek látszik. A Darnay utca, a József Attila utca, a Meleghegyi-köz, a Felső utca, a Kümel-köz, a Homoki-köz csapadékvíz elvezetését az ősszel megújítjuk. A főidényben nem állt meg az építkezés az iparterületen sem.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
Pörgős évadzárót kínál a Hotel MentholÁprilis végétől újra Kazamata színház a Göcseji MúzeumbanHoppláda a Griff BábszínházbanJókai Mór ideiglenes élő szobra a Hevesi Sándor SzínházbanVérhigiénia: provokatív bábelőadás a holokauszt borzalmairólOrszágos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás NagykanizsaNyolc nő és egy bűntény a Hevesi Sándor SzínházbanVérhigiénia a Griff Bábszínház színpadánA "szerelem színpadán" Kovács Virág és D. Varga ÁdámZalaegerszegen is bemutatta könyvét Alföldi Róbert top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?S.Ö.R. - Shakespeare Összes RövidítveTáncművészet Világnapja - Gálaműsor