Vezető hírek
Gyöngyözön zenekar nemcsak gyerekeknek
Saját dalok és megzenésített versek a repertoáron
Az együttes megálmodójával, vezetőjével, Kanta Judittal beszélgettünk.
- A Covid kezdetén pályázati lehetőségnek köszönhetően több művelődési házban tudtunk fellépni, illetve meghívást kaptunk az A38 koncerthajóra is. Nagy büszkeség volt és most már egy kicsit szomorúság, hogy akkor még nem volt meg a teljes tagság, mert az új zenészekkel/énekesekkel sokkal színesebb lett a produkció is.
- Kik a tagok?
- Dervalics Renáta ének és fúvóshangszerek, Kocsis Tamás hegedű és ének, Laposa Tibor ütőhangszerek, Szombathelyi Attila gitár és Varga András basszusgitár.
- A név honnan lett?
- Pont a pályázati lehetőség miatt muszáj volt nevet találni. Varga András nagyon kedveli a Gyöngyöző című dalunkat és innen jött az ötlet.
- Ki a közönség?
- Volt, aki azt mondta, hogy 0-99 éves korig tudja ajánlani a zenénket. Többségében gyerekeknek játszunk, de azért mert gyerekekből áll a közönség, lehet komolyabb műfajjal is eléjük állni. Kicsit ez is a célunk, hogy zeneértő, zenét hallgatni tudó, zenére odafigyelők legyenek. Eleinte a megyei könyvtár gyerekprogramjain léptünk fel, majd a városi könyvtár egyik felnőtt programján. Itt debütált Karáth Anita megzenésített verse, az „Örökség”, és kiderült, hogy felnőttek között is helye van a muzsikánknak. Öröm volt aztán, amikor Hévízre, a szezonnyitásra felkértek minket. Mostanában pedig több Balaton-parti fellépésünk volt, például bornapok alkalmával, ahol minden korosztály odacsábult. Jó azt látni, ahogy megfogja az embereket a zene.
- Karáth Anitán kívül van más helybéli kedvenc költő?
- Götli Kinga doktornő több művészeti ágban is alkot, így verseket is ír. Tőle is van megnezésítésünk.
- Célok?
- Nagyon sok munka van a dalok elkészítésében, a próbákban. Hattagú zenekart nem könnyű összeterelni. Szeretnénk, ha minél ismertebbek lennének a dalaink. Ehhez most felvételeket, rövid videókat kell készítenünk, mert most ennek ez a módja. Lesznek fellépéseink a nyáron, de ősztől szeretnénk az óvodásokat, óvodákat megszólítani, ajánlani a dalainkat. Jó lenne szponzor is, leginkább a vidéki fellépéseknél az utazásokhoz. A zenekarral nagyon elégedett vagyok most, hogy Renáta erősíti a női oldalt a csapatban. Kellett ez, hogy meglegyen az egyensúly. Ő azért is értékes, mert nemcsak énekel, amit általában a lányok szeretnek, hanem több hangszeren is játszik, legutóbb harmonikázni tanult meg. Augusztus elején nyitunk a szomszédos megye felé, Vasváron lesz fellépésünk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tojáskeresés sok csokival a Göcseji FalumúzeumbanZalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 közöttSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokTöbbször reggelizne a magyar úgy, mint húsvétkor, de nincs rá idejeÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanVersíró pályázatot hirdetett a Deák-technikumZalaegerszegi könyvadomány a baróti iskola könyvtáránakA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumZajlik a Landorhegyi úton a vízvezeték kiváltása -
rovatunk hírei
Horváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás Drabik és Drabik top 10
Nagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumA fiúk körében is népszerű a fodrászat, főleg a barberkedésHorváth Csongor festményei az internet előtti kort idézikPörgős évadzárót kínál a Hotel MentholÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNémeth Miklós grafikái ihlették a diákok verseitBemutatta Mintha repülnék című kötetét Szálinger BalázsÖsszefogás a barlahidai barokk orgona megmentéséért