Vezető hírek
Jótékonysági koncertet szerveztek a zeneiskola tanárai Berkes Dánielért
A Pálóczi Horváth Ádám Alapfokú Művészeti Iskola tanárai egy emberként álltak az ügy mellé
Az est folyamán több tanszak növendékei, valamint a fináléban a tanárok is színpadra álltak egy közös karácsonyi dal előadására. Minden belépőjegy elfogyott a teltház mellett zajló rendezvényre. De lehetőség volt támogató jegyek, illetve egy felajánlott festmény megvásárlásával is pártolni az ügyet. A hangverseny fővédnöke Balaicz Zoltán polgármester és Kajári Attila, tankerületi igazgató voltak.
A koncertet Győrffyné Könczöl Tímea, a Pálóczi AMI igazgatója nyitotta meg. Felidézte milyen szomorú hírrel kezdődött az idei tanév az oktatási intézményben, amikor kiváló munkát végző kollégájuk betegségéről értesültek. Büszkeségének is hangot adott, amiért az iskola tanárai egy emberként álltak az ügy mellé. Ahogy többszáz ismerős is tette ezt az elmúlt hónapokban. Végül áldott ünnepeket kívánt.
A nevezett koncert nem az első és nem is az utolsó a sorban, mely nemcsak a városban és a megyében, de a Dunántúl több pontján is elhangzott/elhangzik Berkes Dániel és fiatal családja támogatásáért. Dani mindig csöndesen, szerényen kíséri tanítványai útját szakmai tanácsaival, figyelmével és időnként a fellépések alkalmával zongorán is, ahogy azt már számos rendezvényen láthattuk.
Több országos hírű tehetség került ki a kezei közül (legutóbb az X-Faktor két zalai származású szereplője, Miklós Vivien és Sárközi Roland kerültek fókuszba). A helyi fesztiválokon külön blokkot kaptak tanítványai, illetve a Hevesi Sándor Színház művészei is neki köszönhették az utóbbi időben hangjuk karbantartását. (A színészek és a színház dolgozói jótékonysági sütivásár keretében gyűjtöttek adományokat advent idején a Dísz téren, illetve novemberben Keszthelyen rendeztek hasonló célú koncertet.)
Berkes Dániel lapunk kérdésére annyit mondott, nehezen tudja szavakba önteni, amit érez. Leginkább szóhoz sem jut attól a meglepetéstől, hogy mennyi szeretet árad felé. Ez úton is háláját fejezi ki mindenkinek, aki bármely módon részt vett ezekben a kezdeményezésekben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Művészet, természet és vörös riasztás a GébArt-i alkotótáborbanKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánAugusztus 31-ig tart még a nyári véradási kampányBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterA Malom-tavi piknik a zajos rendezvények alternatívájaGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárásMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőterme top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala