Vezető hírek
Minden dal egy külön világ
Dolgos „Dodó” Péter alapító, énekes (akit a Bazooka együttes frontembereként is ismerhetünk) azt mondja, a Körzeti Stúdió csak saját szerzeményeket játszik, magyar nyelven. A szövegeket ő írja – melyek versesköteteiben is olvashatók – a zenét pedig a másik alapítótaggal, Sipos Zsolt gitárossal közösen szerzik.
Lemezbemutatóra készül a Körzeti Stúdió
Tavaly, a harmincadik évforduló alkalmából volt egy fellépésük a Bor-és Vadpörkölt Fesztiválon, s tulajdonképpen ez adta meg a végső lökést ahhoz, hogy folytassák a munkát. Kettőjükön kívül Farkas Gábor (basszusgitár), Tóth Ferenc (gitár) és Sipos Bence (dob) alkotja a csapatot.
A Fehér füst című lemezen – melyet a színház stúdiójában rögzítettek – tíz szám hallható. Régebbi és újabb nóták egyaránt találhatók az albumon. Dodó szerint az anyag egységes, bár stílusát tekintve eklektikus, hiszen a rock műfajon belül számos irányzat megjelenik. Minden dal egy külön világ, ám a korongon szépen összebarátkoztak – fogalmazott. Hozzátette: a Körzeti Stúdiónak a lemezen hallható tíz dalon kívül van hét másik száma is, ezek akár egy újabb lemez alapját is képezhetik a jövőben.
A közönség legközelebb szeptember 6-án, pénteken 17.30-kor láthatja és hallhatja a zenekart, mégpedig az idei Bor-és Vadpörkölt Fesztivál Dísz téri színpadán.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Egerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnöke -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen