2024.03.29., péntek - AgusztaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Sziámi dalok Világegyetemista módon

2022. április 19. kedd, 19:34
Szerző: Pánczél Petra; Fotó: pP; Facebook/Világegyetemisták
Bár a Világegyetemista című dalban felmerül a kérdés, hogy „Hogy lettél te egyszerre csak ennyire régi? Hogy lehet így élni?”, az egykori Sziámi együttes szövegei ma is nagyon aktuálisak. A zenében rejlő sokféleség most is éppúgy vonzza a közönséget, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Na, és a csapat egykori tagjaiban is bőven van még spiritusz.

Markó Tamás: még bennünk van a rock and roll!

Az 1992-ben létrejött Sziámi együttes zalai zenészeiből alakult meg a közelmúltban a Világegyetemisták formáció. A Kardos Endre “Bozi” (ének, fuvola, szaxofon), Markó Tamás (basszusgitár), Óvári Miklós (gitárok), Polgár Péter (gitárok) és Radics Igor (dob) alkotta csapat arra vállalkozik, hogy a Sziámi zenekar repertoárjában szereplő hat album dalait újrahangszereljék, és a közönség elé vigyék. A frontember, vagyis az énekes itt most nem Müller Péter Sziámi, hanem Kardos „Bozi” Endre lesz.

Markó Tamás

- Az egész zenekarszervezés onnan indult, hogy tavaly decemberben volt egy nagy Sziámi koncert Budapesten, az A38 hajón, Müller Péter 70. születésnapja alkalmából. Szinte az összes zenészt és előadót meghívta, akivel valaha kapcsolatban állt. Természetes volt, hogy a Sziámi egykori zalai zenészgárdája is ott lesz a színpadon – mesélte lapunknak Markó Tamás zeneszerző, gitáros, a Világegyetemisták egyik ötletgazdája. – Nagyon jól sikerült a buli, mindannyiunk számára öröm volt újra a húrok közé csapni. Miután hazajöttünk, szinte egyből hiányérzetünk támadt. Úgy éreztük, hogy még mindig nagy az érdeklődés a dalok iránt, mi is örömmel zenélünk, így jó volna folytatni valahogy.

Össze is ültek január végén próbálni, elővettek néhány régi Sziámi dalt, melynek zenéjét az 1990-es években ők írták Müller szövegeire. Már a harmadik próba után kiderült, hogy működik a dolog, pedig akkor még dobos nélkül játszottak egy lakótelepi lakás negyedik emeletén. Így állt össze aztán néhány hét alatt a Világegyetemisták együttes. A név a Sziámi 1992-es Testből testbe című albumának egyik slágerdalából született.

- Természetesen szóltunk Müller Péternek, hogy mi a tervünk, hiszen a dalok szövegét ő írta. Örömmel vette a hírt, és mindenben támogat minket. Mi is kíváncsian várjuk, hogy hogyan fogadja a közönség ezt a felállást. Bozi más karakter, mint Péter, de aki ismeri, pontosan tudja, hogy milyen komoly szakmai tudással és zenei háttérrel rendelkezik. Nem az a cél, hogy Pétert „utánozza”, hanem hogy hiteles legyen. Mindez az egész zenekarra érvényes. Nem vagyunk harminc évesek, nem fogunk zúzni, vagy fetrengeni a színpadon, de a rock and roll érzés mindannyiunkban ott van. Nagyon nagy kohéziós erőt látok a bandában, és bízom benne, hogy ezeket a jótékony energiákat a közönségnek is át tudjuk adni – fogalmazott Markó Tamás. Hozzátéve: az ízületeket lehet, hogy be kell járatni picit. Már csak azért is, mert a Covid-időszakban ő is elszokott a rendszeres zenéléstől, nyüzsgéstől, közösségi élettől.

Markó Tamás, Óvári Miklós, Radics Igor, Polgár Péter és Kardos "Bozi" Endre (Forrás: Facebook/Világegyetemisták)

A terv az, hogy tizenöt-tizenhat számot nemcsak „leporolnak”, hanem újrahangszerelnek, hogy bármikor a közönség elé állhassanak velük. Közben arra is volt lehetőségük, hogy néhány dallal stúdióba vonuljanak; a Sziámi egykori roadja, Szalay Csaba „Csusza” vállalkozó ugyanis támogatta a hangfelvételt. A Világegyetemisták repertoárja később akár bővülhet is egykori Blues Mission-, Tranzit, vagy Hétrét számokkal, hiszen az elmúlt évtizedekben a Sziámin kívül ezek a bandák határozták meg a csapat tagjainak életét.

- Egy izgalmas misztikája van ezeknek a Sziámi daloknak számomra. A mai napig emlékszem arra a napra, amikor Müller Péter – egy közös ismerősünk ajánlására – felkeresett 1991-ben. Akkoriban költözött családjával Nemesrádóra, és környékbeli zenészeket keresett. Villámgyorsan megtaláltuk a közös hangot, egyből ráéreztem a szövegeiben rejlő ritmusra. A dalok tartalmilag aktuálisak maradtak, a számok zenei sokszínűsége, műfaji összetettsége pedig szintén népszerű napjainkban is. Bízunk benne, hogy a Világegyetemisták úgy tudja ezt a sokféle hangulatot visszaadni, hogy közben valami újdonságot is nyújt a közönségnek. És persze magunknak is. Minden másodpercét szeretném élvezni a közös zenélésnek!
     

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK