Vezető hírek
Térzene koncert gyermekkórusokkal
Velkey Péter, a polgármesteri hivatal humánigazgatási osztályának vezetője és Tóth László zongoraművész, a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem igazgatója köszöntötte a résztvevőket. Elhangzott, a városi önkormányzat által létrehozott kétévenkénti kórustalálkozót, 2001 óta rendezik meg a zalai megyeszékhelyen.
A mostani XII. alkalomra Győrből, Kaposvárról és Veszprémből érkeztek a kórusok, a helybeli, Liszt- és Ady-iskola énekkarai mellett. A térzene koncerten csatlakozott a fellépőkhöz meglepetés vendégként a Zrínyi-gimnázium énekkara, mely csoport a közelmúltban a Helikon Fesztiválon arany minősítést és különdíjat érdemelt ki.
A szereplő énekkarok 2-3 zeneművet adtak elő, többek között Kodály Zoltán és Bartók Béla műveit, illetve zalai népdalokat, műdalokat. A rendezvény végén a kórusok közösen énekelték el a „Száll a felhő” című gyerekkari művet. Haui Lóránt, a két évvel ezelőtti fesztivál nagydíjas győri Bartók Gyermekkar kórusvezetője vezényletével, zongorán kísért Tóth László.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Több zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji FalumúzeumbanZalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 közöttSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokTöbbször reggelizne a magyar úgy, mint húsvétkor, de nincs rá idejeÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanVersíró pályázatot hirdetett a Deák-technikum -
rovatunk hírei
Nemes László festőművész kis képei, műhelytitkokkalIfj. Mihalecz István lett a ZTE FC új vezetőedzőjeElismeréseket adtak át Zalaegerszegen is a bölcsődék napjánZalai díjazottak a szombathelyi Szezon tavaszi tárlatonMárton Gábor és segítői távoznak a ZTE FC kispadjárólÉrtékadó lélekhangok Tóth László zongoraművésszelZrínyis versenysiker földrajzból a Tisza partjánTervezett ütemezés szerint halad a Zallure Park kivitelezéseTömegeket mozgatott meg a csokikereső futóverseny a skanzenbenHúsvét: termékenységkultusz és keresztény ünnep top 10
Változik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólNagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumA fiúk körében is népszerű a fodrászat, főleg a barberkedésHorváth Csongor festményei az internet előtti kort idézikPörgős évadzárót kínál a Hotel MentholÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNémeth Miklós grafikái ihlették a diákok verseitTehetség és munka címmel nyílt kiállítása a művészeti gimnazistáknak