Vezető hírek
Hipp-hopp és Pihe Ovi
A részletekről Flaisz Gergő igazgató, valamint az egyes tagintézmények vezetői tartottak sajtótájékoztatót a VMK-ban. Az intézményhálózat vezetője elöljáróban elmondta: rengeteg új és érdekes program lesz az ősz folyamán. A rendezvényeket pedig úgy állították össze, hogy a lehető legkülönfélébb stílusú és ízlésű vendégek is találjanak kedvükre valót.
A VMk egyik újítása például a Pihe Ovi, mely szeptember 19-től hetente két alkalommal (hétfőn és csütörtök délelőtt) várja majd a szülőket és a gyermekeket. A foglalkozások – melyeket Kovács Kata énektanár vezet – célja a még nem óvodás korú gyerekek közösségbe szoktatása. A tematikus órákon részt vehetnek a szülők is, ám a kicsiket ott is hagyhatják, s közben ellátogathatnak a VMK-ban párhuzamosan zajló programokra. Ez az „árukapcsolás” célja is az intézménynek; míg a gyerekek a Pihe Oviban vannak, addig az anyuka például elmehet egy Pilates órára.
A landorhegyi intézmény a jövőben tematikus napokkal is készül; főleg a szubkultúrák jegyében. A LandorJam elnevezésű programsorozat október 15-én kezdődik, mégpedig egy hipp-hopp nappal. Tíz órától körülbelül 100 négyzetméteren ezt a zenei kultúrát járja körül a rendezvény; többek között graffiti-bemutatókkal -és versenyekkel. A tervek szerint az egész VMK-t (még az igazgató irodáját is) falfirkákkal díszítik. Esete pedig a Hősök és az Akezdet Phiai ad majd koncertet. Napközben Dj-workshop és slam poetry is várja a látogatókat. Az igazgató az akcióval kapcsolatban elmondta: szeretnének megszabadulni a sztereotip „művelődési ház” képtől, és olyan programokat szervezni, melyek a fiatal korosztályokat is megmozgatják. A tapasztalatok szerint ugyanis őket a legnehezebb bevonzani az intézmény falai közé.
Flaisz Gergő elmondta: cél az is, hogy ismertebbé tegyék a PopUp Cafét is a városban. Így a hagyományos koncerteken kívül különféle beszélgetős esteket, előadásokat terveztek az őszre. A kávézóba költözik például a Nagy Réka klinikai szakpszichológus által vezetett Pszicho Est-sorozat, de gasztronómiai estekre is sor kerül. Az intézmény idén újra pályázott az országos Cseh Tamás-programra, így ha minden jól sikerül a PopUp-ban tizenöt könnyűzenei koncert is lesz a 2016/17-es évadban.
A Gönczi Galériában is folytatódnak majd a kiállítások. Nagy Kálmán festőművész szeptember 24-ig látogatható tárlata után Görgényi István festőművész műveiből nyílik válogatás, majd október 25-én egy népművészeti tárlat nyílik a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet, valamint a Fazekas-család jóvoltából.
Ami az egyes intézményegységeket illeti: mind az Art Mozi, mind az Apáczai Csere János Művelődési Központ, mind pedig a peremkerületi művelődési házak készülnek az ’56-os emlékévre, a Halloweenre és a Márton-napi ünnepkörre, valamint az adventre. A Kézművesek Házában szeptember 18-án kerül sor a hagyományos, immár 8. Gébárti „Tök jó!” Tökfesztiválra. Az Apáczai Művelődési Központban pedig október 18-án debütál új rendezvényként az Októberi Tök-muri.
Flaisz Gergő hozzátette: örülnek, hogy sikerült Zalaegerszegre hívniuk Zoránt, aki országjáró turnéjával november 3-án koncertezik majd a Sportcsarnokban.
Elkészült továbbá az intézményhálózat szeptember-októberi részletes műsorfüzete is, melyben minden fontos program megtalálható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tájékoztatás a Városi Ügyfélszolgálati Iroda nyitvatartási idejérőlTájékoztatás augusztusi ügyfélfogadási rendrőlPalumby Zsombor sorozatban harmadszor, Buzsáki Virág két év után újra hegyikerékpáros magyar bajnokMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér Hattyú -
rovatunk hírei
Pont nélkül maradt a szezonnyitón a ZTE FC A párizsi olimpián a zalai szív is megdobbanVereség a bajnoki főpróbánKözel hétszáz embert mozgattak meg a Restart fesztiválonGóczán István ötven éve az atlétikábanAz Alsóerdő ad otthont a Restart FesztiválnakMegújul a zalaegerszegi Sportcsarnok játéktereZala Vármegye legjobb kosárlabdázóit díjaztákKét zalai iskola is szerepelt a Diákolimpia döntőjében Két zalaegerszegi sportegyesületet támogat a Széchenyi Egyetem top 10
A párizsi olimpián a zalai szív is megdobbanA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenKádár-kockák művészi megközelítésbenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portán