Vezető hírek
Könyvemlékek 2020 bűvöletében
Az intézmény a korábban útjára indított bemutatóival gróf Festetics György halálának 2019. évi bicentenáriuma előtt tisztelgett a személyéhez, munkásságához kötődő korabeli olvasmányokra irányítva a figyelmet. Idén „Emlékezzünk régiekről a Helikon Könyvtár kincseivel” címen indítottak útjára újabb sorozatot. A hónapról hónapra egymást követő bemutatók célja, hogy az esztendő során a 20-as évszám „bűvöletében” kerek évfordulókat, évfordulós személyeket, irodalmi, történelmi, művészettörténeti eseményeket kapcsoljanak össze a könyvtár számtalan értékes dokumentumával: könyvvel, folyóirattal, kottával, térképpel, egyebekkel.
Az éves mozaik első darabjával 1520-ba „repülünk” vissza. Abban az évben Kölnben, Johann Soter könyvkiadó műhelyéből került ki a becses darab, amely a Szászország történelmét, társadalmi aspektusait dolgozza fel. A mű írója Albert Krantz (Crantz) (1450 körül - 1517), aki a német reneszánsz történetírás egyik jelentős alakja volt. Jogi, teológiai tanulmányai befejezése után éveken keresztül Nyugat- és Dél-Európában tett utazásai révén szerzett tapasztalatait jól kamatoztatta a későbbiekben megjelent történelmi témájú munkáiban is. Műveit kivételes kutatás, alaposság jellemezte. Szászországot bemutató munkájának első kiadása halála után jelent. A könyv az 1500-as évek folyamán több kiadást is megért. A muzeális értékű darab még mindig nagyon jó állapotú, egészbőr barokk kötését a 18. században kaphatta. A Festetics család gyűjteményébe való kerülésének körülményei nem ismertek. A „Historia Universalis” szakcsoportot gazdagítja hosszú évszázadok óta.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanMóra Ferenc-díjban részesült Béres Katalin történész, főmuzeológusKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárás