Vezető hírek
Album Nagy Kálmán munkásságáról
A tárlat finisszázsán dr. Kostyál László művészettörténész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a színes kötetet, melyet maga Nagy Kálmán szerkesztett. Többek között elhangzott: a könyv nem afféle kiállítási katalógus, hiszen nemcsak a Gönczi Galériában bemutatott művek közül válogattak. Bár a tárlathoz hasonlóan, a könyv is az utóbbi évek alkotásaiból szemezget, de azért néhány régebbi festmény is szerepel benne.
A 400 példányban megjelent album több tanulmányt tartalmaz, például Tóth Csaba, Kostyál László, sőt Boncz Barnabás jelenlegi és néhai gondolatait is olvashatjuk Nagy Kálmán művészetéről, de az alkotó életútjának főbb állomásai is megelevenednek. A művészettörténész szerint már ideje volt, hogy egy szép, keménytáblás kiadvány foglalja össze a festőművész munkásságát. Egy olyan kötet született, amit jó kézbe venni – hangzott el a rendezvényen, melyen a művész egy kisebb koncertet is adott zenésztársaival.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult a Bíró Márton utca – Béke-ligeti utca csomópontGázolt a vonat Zalaegerszeg és Zalaszentiván közöttSzeptember 22-től teljes útzár lesz a Kosztolányi utca egy szakaszánForgalmi rend változás a zalaegerszegi Ady utcában Kis-Balaton Futóverseny 2023Botfai Szüreti FelvonulásVeszettség elleni oltás kutyáknakTársasházi tűzvédelmi konzultációt tart Zalaegerszegen a Katasztrófavédelmi IgazgatóságPáterdombi pillanatok és városrészi séta Illegálisan szereztek vadhúst -
rovatunk hírei
Megújult a Bíró Márton utca – Béke-ligeti utca csomópontGázolt a vonat Zalaegerszeg és Zalaszentiván közöttSzeptember 22-től teljes útzár lesz a Kosztolányi utca egy szakaszánForgalmi rend változás a zalaegerszegi Ady utcában Kis-Balaton Futóverseny 2023Botfai Szüreti FelvonulásVeszettség elleni oltás kutyáknakTársasházi tűzvédelmi konzultációt tart Zalaegerszegen a Katasztrófavédelmi IgazgatóságPáterdombi pillanatok és városrészi séta Illegálisan szereztek vadhúst top 10
Szeptember 25-től kétirányúvá válik a Kosztolányi út egy szakasza!Új művészgeneráció, filozofikus megközelítésTóparti festőkurzus GébártonEgykori dolgozók találkoztak a ruhagyár épületébenJáték a mázakkal, magas tűzönHatvanéves a József Attila KönyvtárMegújul a Berzsenyi utca egy szakaszaA Kis-Balaton Kör Futóversenyt népszerűsítikBanki, biztosítási jogvita rendezése a bíróságon kívül. Érdemes-e a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezni?Fazekasok találkozója Gébárton