Vezető hírek
Maszkolás és könnyed színek
Persze a kiállításon láthatóak a korábbi, nagyméretű olaj- és akrilképei is, ám már érződik az új irány. A megnyitó előtt (és alatt) két új akvarellt is készített a helyszínen. Ennek apropóján váltottunk néhány szót az alkotóval; új technikáról, kísérletezésről.
Kiss Ágnes Katinka: új tárlat, új technika
Hosszú ideje nem foglalkozott már vízfestéssel, amikor a Göcseji Múzeum munkatársaként – különféle foglalkozások során – elkezdte használni, újra felfedezni ezt a technikát. Mint meséli: kedvet kapott hozzá, hiszen sokféleképpen lehet alkalmazni, rengeteg kísérleti lehetőség rejlik benne, s ez utóbbi amúgy is mindig inspirálja. Annak ellenére, hogy az akvarell az egyik legnehezebb technika, mert nem lehet „visszaszedni”. Ha elfolyik a festék, az úgy is marad, ha színek összefolynak, az is…
Épp emiatt az esetleges elfolyás miatt inkább kisebb méretű festmények készülnek vízfestéssel. A képek színvilága viszont sokkal tisztább, könnyedebb lesz.
Kiss Ágnes Katinka továbbra is nonfiguratív képeket fest, bár ezek szimbolikája némileg eltér a korábbi művekétől. Itt egyelőre nincsenek állatok, és más lények. Persze később még bármi lehet. A térbeliség viszont fontos. Bolygószerű színes gömbök formálódnak a papíron a keszthelyi múzeum aulájában. Az üres felület bizonyos részeire (de nem koncepció nélkül) először maszkoló folyadék kerül, ezt kezdi körbefesteni az alkotó. A folyadék ráragad a papírra, később, ha lehúzza (mint egy megszáradt maszkot) az alatta lévő felület fehér marad, amit tovább lehet alakítani, színezni. A maszkolást több rétegben is ki lehet próbálni: ha az első festékrétegek megszáradtak, a színezett részeket is ki lehet átmenetileg takarni. Bár a felszedésnél vigyázni kell, nehogy eltépődjön az első réteg.
Szóval az akvarellfestés nem veszélytelen vállalkozás, de Katinka azt mondja, hogy most pont ezek a kihívások érdeklik. Azért azt is hozzáteszi, praktikus okai is vannak az újításnak: ezzel a módszerrel gyorsabban lehet dolgozni, kisebb helyet is foglal a készülő kép, s neki most erre van lehetősége. Azért a nagyméretű olaj-, akrilfestményekről sem mondott le végleg. De most az akvarellfestésben lát sokféle lehetőséget, amit szeretne kihasználni.
A Balatoni Múzeumban megnyílt tárlatot – mely április 30-ig látogatható – dr. Kostyál László művészettörténész, a Göcseji Múzeum igazgatója ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A megnyitó alatt a művész elkészült két újabb festményével, melyek szintén a kiállítótér falára kerültek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Felavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel Bazitán -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen