Vezető hírek
Monokróm, szakrális művek
Tóth Csaba festményei a Gönczi Galériában
A Gönczi Galériában nyílt tárlaton Mozsár Eszter újságíró beszélgetett a képzőművésszel. Tóth Csaba többek között elmondta: a Stációk cím nemcsak a nagyhétre és a húsvétra utal. Úgy állította össze a kiállítás anyagát, hogy az az ő stációit, vagyis festészeti életútját is bemutassa. Egy gyűjteményes anyag került a zalaegerszegi közönség elé.
Tóth Csaba a tárlatnyitón
A tárlaton az alkotó korai önarcképei és az akciófestészet időszaka is megjelenik, hiszen a főiskola idején és pályája kezdetén ezen az úton indult el. Később ezt egy nonfiguratív korszak követte, ám ez sem fejezte ki teljesen a világról vallott gondolatait, ezért az emberközpontú, figurális művészet, és a nagy elődök felé fordult figyelme. Képei a reneszánsz és a barokk festészetet idézik, ám újragondolva; a mai kortárs festészet szellemében interpretálva azok alapvető mondanivalóját.
A szakrális művek Tóth Csabánál négyzetes alapú kompozíciók, melyeknek „elvette” a színét. Annak ellenére, hogy a festészet anyanyelve a szín, ő monokróm képeket fest, melyek vízszintes tengelyébe latin nyelvű feliratok kerülnek. Így emelve ki a jelentést, de a szavak a kereszténység egyetemes szakrális nyelvére is utalnak.
Az alkotó úgy fogalmazott, hogy festményeivel – melyek különböző korszakok vallási témájú műveit idézik – tulajdonképpen leporolja a régi műveket, amiket a mai kor szerinte megtagadott. Mindezzel részint visszatér a gyökerekhez, ugyanakkor tovább sugározza mindazt, amit a régiek közvetíteni akartak. Krisztus áldozathozatala, a keresztút és a feltámadás számára ma is példa. Képeivel a nézőknek, a befogadó közönségnek is el szeretné juttatni ezt az ősi üzenetet.
A kiállítás április 12-ig látogatható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen