Vezető hírek
Nemes László filozofikus szigetei
Új festmények műteremlátogatással
A közösségi ház fogadótermében legújabb festményeit állította ki, de a látogatók az alkotó műterembe is bekukkanthattak. A tárlaton szereplő képek (képsorozatok) egy szigetet ábrázolnak, melyet Ravaszdon fedezett fel egy nyári alkotótábor során. Az új művekről többek között így vall: „Számomra meghatározó élményt jelentett felfedezni, megtalálni valami újat, igazit és egyedit. A sziget, mint jelenség, napjaink szimbolikája. Vágyódunk, keressük a személyes kis szigetünk megteremtését, de vajon megtaláljuk-e, befogadnak-e?”
A művész számára az elzárkózás, a kívülállóság, a semlegesség, a befogadás és az elszigetelődés kérdésének végtelen érzelmi és gondolati szimbolikája is a sziget. A képsorozat Hamvas Béla sorait idézve a kissé filozofikus, „Ami látható és ami mögötte van” címet kapta. Nemes László festményeket és grafikákat egyaránt készített a munka során, és különféle színekkel jelenítette meg a szigetet: a víz, a föld, a levegő misztikumát, egységét. A képeket szándékosan nem keretezte be, jelezve ezzel az alkotói és gondolati szabadságot, amit nem lehet keretek közé zárni.
A festőművésszel lapunk munkatársa, Pánczél Petra kulturális újságíró beszélgetett az est folyamán. A kiállítás alkalmi jellegű volt és ebben formájában csak egy estére szólt. A rendezvény után a képek a falakról visszakerültek a műterembe.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
Felavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel Bazitán -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen