Vezető hírek
1,77 milliárd a zöld épület felújítására
Vigh László országgyűlési képviselő jelentette be ezt a már kész főépület előtt tartott sajtótájékoztatóján. Mint mondta, az építkezés folytatása többek között azért fontos, mert a zalaegerszegi kórház évente 900 ezer ember ellátását biztosítja a megyében. Az 1023 ágyszámmal rendelkező intézményben évente 40 ezer fekvőbeteget kezelnek, 10 ezer műtététi beavatkozást végeznek el. A munkatársak száma csaknem 2 ezer, ebből 300 fő orvos.
Kormányzati támogatás a Kardiológiai és Szívsebészeti Centrum kialakításának folytatására
Kiemelte, a Magyar Közlöny augusztus 24-i számában jelent meg a kormány 1461/2016. (VIII. 24.) határozata, amely érinti a Szent Rafael Kórházban a Kardiológiai és Szívsebészeti Centrum kialakítását és infrastruktúra fejlesztését is, melynek folytatására a kormány állami forrásból 1,77 milliárd forintot biztosít. Az építkezés ugyanis leállt, a korábbi vállalkozó a négyszintes zöld épületet 20-30 százalékos készültségben hagyta ott, a nyílászárókat és a tetőszerkezetet kicserélte, és kiépítette a régi és az új épület közti összekötőket. Az új beruházásként induló kivitelezési munkák a közbeszerzési eljárásokat követően kezdődhetnek el, várhatóan ősszel.
Az országgyűlési képviselő felidézte, hogy az új szívcentrum kialakítása eddig mintegy 4 milliárd forintba került, illetve 1,75 milliárd forintból eszközfejlesztést hajtottak végre, melyből 750 millió forintot tett ki az új MR készülék beszerzése. A mostani 1,77 milliárd forintos támogatással közel 8 milliárd forintnyi fejlesztési forrás jutott a Szent Rafael Kórháznak az elmúlt öt évben.
Miután az elmúlt 4-5 évben sokat fejlődött az orvosi szakma és a technológia, ezért az osztályok kialakítását a jelenlegi igények szerint végzik el. A megújítandó zöld épület felső két emeletén az onkológia és pulmonológia, az első és a második szinten a kardiológiai rehabilitáció, a vizsgálók és a szívsebészet kórtermei kapnak helyet. Az osztályok U-alakban fognak elhelyezkedni az új és a felújított épületben. A zöld épület alagsorában a kiszolgáló gépészetet, míg a mellette lévő nyaktag épületben a röntgeneket, diagnosztikai berendezéseket helyezik el – közölte Vigh László.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO ZalaegerszegenVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak