Vezető hírek
A kórház és a város együtt ünnepel
Megállapodás a jubileumi év programjairól
Prof. dr. med. habil. Gasztonyi Beáta PhD és Balaicz Zoltán
Az elmúlt 175 évben mind a kórház jogelődjének számító ispotályt, amit a város épített, és mind a későbbi kórházat sok változás kísérte az épületek, telephelyek és a fenntartói kör tekintetében, mondta prof. dr. med. habil. Gasztonyi Beáta PhD. A főigazgató kiemelte, a sorsközösség azonban nem változott, hiszen a kórház része annak a városnak, ahol működik, az intézménynek pedig elsődleges feladata a lakosság ellátása. Ezért alkotnak természetes szimbiózist egymással. Szóba hozta, hogy a város önkormányzata számtalan módon segíti az állami fenntartású kórház működését, jótékonysági akciókkal, vagy éppen az orvosok lakhatásnak segítésével. Ebből adódón gondolták azt, hogy a város is részese legyen a jubileumi év programjainak, ne csak a szakma, illetve az egészségügyi dolgozók.
Az együttműködési megállapodás szerint februártól decemberig minden hónapban közösen tartanak rendezvényeket. Ezek egyike a 175 perc az egészségért program, ami nem csak az önkormányzat munkatársainak, hanem a város lakóinak is szól, és amelynek részeként tavasszal és ősszel is lesznek szűrővizsgálatok. Csatlakoznak az önkormányzat által szervezett idősek hónapjához, továbbá szakmai, kulturális és sportprogramokat is rendeznek. Céljuk, hogy élményt adó programokkal tudják zárni a jubileumi évet, amelyek közül néhány továbbvihetővé is válik, hangsúlyozta a főigazgató.
Idén 175 éves a Szent Rafael Kórház
A 2023-as esztendő a magyarság egyik legmeghatározóbb eseményének, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének a 175. évfordulója, mondta Balaicz Zoltán polgármester, hozzátéve, hogy egyben a város történeték is jelentős évfordulója, hiszen 1848-ban döntöttek az ispotály létrehozásáról. Kiemelte, a mindenkori városvezetés igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy az egykori ispotályból, modern, 21. századi színvonalú kórház jöhessen létre, egy olyan intézmény, amely egyetemi kutatási és oktatási feladatokat is ellát. A polgármester az elmúlt évekbeli fejlesztésekből példaként említette a szívcentrum létesítését, az orvos- és nővérszálló rekonstrukcióját, valamint a rendelőintézet most zajló felújítását. Mint fogalmazott, fontos a belső tartalom is: az eszközpark bővítése, az új klinikai eljárások bevezetése, amelyek az orvosok és a nővérek áldozatos munkájával együtt a betegek gyógyítását, gyógyulását szolgálják.
A polgármester kifejtette, egy felelősen gondolkodó önkormányzatnak fontos az intézmény léte, ezért, bár soha nem voltak fenntartók, minden segítséget megadnak a működéséhez. Ugyanígy a kórház 175 éves jubileumának méltó megünneplése, amelyhez örömmel csatlakoztak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Több zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji FalumúzeumbanZalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 közöttSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokTöbbször reggelizne a magyar úgy, mint húsvétkor, de nincs rá idejeÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanVersíró pályázatot hirdetett a Deák-technikum -
rovatunk hírei
Zalaegerszeg Alsóerdei Retro MajálisKutyás beszélgetés II.Tavaszi szomszédoló túra - PetrikeresztúrKis képek és műhelytitkok Nemes László kiállításaHúsvéti fatojás túra ŐrimagyarósdonMűemléki Világnap a Göcseji SkanzenbenKöltészet napja 2025 - Deák Ferenc Megyei és Városi KönyvtárMedvehagyma Napok Csácsbozsokon - Új időpontban!Ómagyar Mária siralom - Szubjektív tárlatvezetés a Budaházi 70+1 kiállításbanJazzSzerda - Happy Dixieland Band Hévíz&Malek Andrea top 10
Változik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólNagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumA fiúk körében is népszerű a fodrászat, főleg a barberkedésHorváth Csongor festményei az internet előtti kort idézikPörgős évadzárót kínál a Hotel MentholÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNémeth Miklós grafikái ihlették a diákok verseitTehetség és munka címmel nyílt kiállítása a művészeti gimnazistáknak