Vezető hírek
Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját Zalaegerszegen
A tesztpálya építése folyamatos
A távirati iroda tudósítása szerint az ünnepélyes átadáson Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára jelezte: a magyar gazdaság szempontjából az autóipar kiemelkedő ágazat, a kormány az elmúlt években is sokat dolgozott azon, hogy Magyarország a fejlett nyugati és keleti technológia találkozási pontja legyen. Hogy az autóipar fejlődésében továbbra is része legyen Magyarországnak, a gyártás mellett nagy hangsúlyt kell helyezni az innovációra, a kutatás-fejlesztésre, ezért döntött a kormány 2016-ban úgy, hogy létrehozza Zalaegerszegen a járműipari tesztpályát - mondta.
Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az átadón azt mondta: a ZalaZONE a tudás megtestesülése, "tudásból épült és tudásra épít", mérnöki, fizikusi, egyetemi, elméleti és gyakorlati tudásra.
Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. ügyvezetője kifejtette: az akár 250 kilométeres sebességű haladásra is alkalmas oválpályával sem fejeződik be a tesztpálya építése, mert az autóipar folyamatos változásai, az új technológiák további fejlesztéseket indokolnak.
A tesztpálya üzemeltetése folyamatosan javul, miután az európai autóipar tavalyi nehéz éve után idén már láthatóan jobb évre lehet számítani. A zalaegerszegi létesítményt igénybe vevő gyártók száma már meghaladta az ötvenet, de a céljaik szerint szeretnék elérni a százat, mára nemcsak európai, hanem kínai, japán, dél-koreai és török partnereknek is szolgáltatnak - közölte.
Magyarországon nemcsak autógyártás zajlik, hanem tervezés is, amiben nagy szerepe van a zalaegerszegi pályának, több cég csak ezért telepedett le az országban. Jelenleg az osztrák AVL-lel közösen üzemeltetik a tesztpályát, amely nemcsak egy önálló létesítmény, hanem egy teljes ökoszisztéma
Bokor József, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja arról beszélt, hogy több mint 30 ével ezelőtt indult el az autóipari kutatás Magyarországon, mára az MTA mellett a győri Széchenyi István egyetem, a SZTAKI, a Budapesti Műszaki Egyetem komoly mértékben hozzájárult az autóipari megoldások kidolgozásához. A ZalaZONE a validációban is fontos szerepet tölt be az intelligens közlekedésirányítási algoritmusok kidolgozásában a világszínvonalú infrastruktúrának köszönhetően.
Vigh László, a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy a 2016-os kormánydöntésnek köszönhetően 265 hektáron épült meg az elektromos és autonóm járművek tesztelésére alkalmas pálya, létrehozva ezzel "az autóipar Szílicum-völgyét", a tervezett költség 45 milliárd forint volt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti területFórum Zalaegerszegen: Online is kitölthető a VOKS 20252025-ben is Street Food Weekend ZalaegerszegenAz elesett magyar és zalai hősökre emlékeztekCsökken a születések száma, hiányzik az EU-s forrásMegújul Zalaegerszegen a Bajcsy-Zsilinszky tér - forgalomkorlátozásra kell számítaniKözös nótázás BesenyőbenÚj járda és aszfalt a zalaegerszegi Petőfi utca egy szakaszán -
rovatunk hírei
Kirándulás a grafika rejtelmeibeHetés vendégül lát - Bödeháza 2025Pszichofilmklub - Egy százalék indiánA bomlás virágai - Így éltünk a 80-as évekbenZalaegerszegi KalandGreenTech Zöld Energia és Fenntarthatóság Szakkiállítás, KonferenciaÍró-olvasó találkozó Schmöltz MargittalA Hetedik és a Bluesbox közös koncertjeFüstös íz - Pátyerkó László kiállítása a Dóka Éva PincészetbenVarázsházikó 2024/2025 – Kiállítás és Közönségszavazás top 10