Vezető hírek
Az igazságügyi miniszter látogatást tett a zalaegerszegi Északi Ipari Parkban
Fejlesztésekről a tesztpályán
A járműipari tesztpálya fogadóépülete előtt tartott sajtótájékoztatón Palkovics László elmonda: tájékoztatták a minisztert arról, hogyan is állnak a zalai innovációs ökoszisztéma kiépítésével, valamint beszámoltak a tesztpályán jelenleg zajló fejlesztésekről. Mint mondta, épül a tesztpálya utolsó eleme, a nagysebességű ovális pályamodul, ugyanakkor zajlik újabb modulok építése, és várhatóan más beruházások is megvalósulnak. A drónfejlesztésekkel kapcsolatban megjegyezte: amennyiben a kormány elfogadja a drónstratégiát, akkor megkezdhetik ennek a környezetnek a kialakítását, a jogi és biztonsági kérdések tisztázását.
Tuzson Bence szerint a városnak egy másik arcát ismerhetjük meg, mégpedig azt, hogyan kapcsolódik be a világ és Európa innovatív vérkeringésébe Zalaegerszeg. A járműipari tesztpálya Európában egyedülálló – monda. Látogatásának oka volt az is, hogy a jogi kihívásokról szót váltsanak, mert a jogalkotónak reagálnia kell az önvezető autók miatt kialakult új helyzetekre, és a drónok használata által felvetett kérdésekre is. Számolni kell továbbá a mesterséges intelligenciához kapcsolódó jogi kérdésekkel.
Ha nincs Palkovics László, a mai napig ezen a helyen szántóföld van – fogalmazott Balaicz Zoltán. – Ő az, akinek volt hite és akaratereje, hogy megvalósuljon a tesztpálya, az AVL kutató-fejlesztő központ, a Rheinmethall gyár, a Bosch kutató-fejlesztő és tudományos park. Zalaegerszeg hatalmas gazdasági fejlődésen megy keresztül, ezt jelzi, hogy tíz év alatt ötezer munkahely jött létre, és hogy az iparűzési adó az elmúlt évben 7,5 milliárdra emelkedett – tette hozzá a polgármester.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHarmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Negyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom Fesztiválon