Vezető hírek
Bilkei Irén főlevéltárost köszöntötték 70. születésnapja alkalmából
A meglepetés ünnepségre most azért Sárváron került sor, mert a történész több mint tíz éve tart az ottani múzeumban ismeretterjesztő előadásokat a Nádasdyak, Kanizsaiak történetéről és sok más érdekes középkori témáról. A kerek évforduló alkalmából a munkatársai, barátai egy ünnepi kötettel készültek, melyet együtt adtak át Bilkei Irénnek - olvasható a Nádasdy Ferenc Múzeum Facebook-oldalán.
Bilkei Irén a születésnapi kötettel. (Forrás: Facebook/Nádasdy Ferenc Múzeum)
A bejegyzésből az is kiderül, hogy egy izgalmas könyvről van szó, melyben a Nyugat-Dunántúl történetével kapcsolatos legújabb kutatási eredményeket foglalták össze a szerzők; történészek, művészettörténészek, irodalmárok. A születésnapi ünnepségen a Zala megyei levéltár munkatársai is részt vettek.
Bilkei Irén 1983–tól dolgozik levéltárosként Zalaegerszegen, 1994-től igazgatóhelyettesként, 1995-től igazgatóként, majd 2010-től főlevéltáros, címzetes igazgatóként. A munkát nyugállományba vonulását követően sem hagyta abba. Fő kutatási területe a középkor; többek között a középkori oklevelek, mint történeti források és az ezekből kiolvasható középkori életmód, egészen a 16. századig bezáróan.
Több évtizedes szakmai munkáját 2021-ben Zalaegerszegért-díjjal jutalmazta a város.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen