Vezető hírek
Csak a műtét napján kell bent lenni
Egynapos sebészeti centrum a megyei kórházban
Dr. med. habil Gasztonyi Beáta PhD főigazgató elmondta, hogy az egynapos sebészeti részlegek országos hálózatának fejlesztésére közel 11,5 milliárd forintot használhat fel az Országos Kórházi Főigazgatóság. Ez 17 fekvőbeteg-ellátó intézményt érint, köztük a Zala Megyei Szent Rafael Kórházat. Az egynapos sebészeti centrum létrehozását közel 497 millió forinttal támogatta a projekt, amelyből csaknem 352 millió forintot tett ki az építés költsége. A főépület nyugati földszintjén működő korábbi traumatológiai szakrendelőket és várótermeket átalakították, amit egy teljesen új épületrésszel bővítettek a szükséges alapterület biztosításához. Az egynapos sebészeti centrum így összesen 426 négyzetméteren kapott helyet. A projektből közel 145 millió forintot fordítottak eszköz- és orvosi műszerfejlesztésre.
A főigazgató hozzátette, az új sebészeti ellátási forma a minimál invazív sebészet és az új aneszteziológiai technológiák fejlődésével jöhetett lére. Lényege, hogy a betegeknek csak a műtét napján kell a kórházban tartózkodnia, aznap hazamehet, sem a műtét előtti éjszakát, sem a műtét utáni éjszakát nem kell bent eltöltenie. Ennek köszönhetően egyre több beteget szükségtelen költséges, aktív kórházi ágyon fektetni, ami mind a betegek, mind az ellátórendszer előnyére válik. Mint mondta, kisebb sebészeti beavatkozásokkal, visszér-, aranyérműtétekkel, traumatológai és urológiai beavatkozásokkal indulnak, később kisebb szülészeti és nőgyógyászati operációkat is végeznek majd itt.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos azt mondta, az elkövetkező időszakban nagyobb kihívás lesz a járvány miatt az ellátási láncok elakadásának kezelése. Az egészségügy azonban nem szenvedhet hiányt, mert nemzetstratégiai érdek, hogy annak minden területe jól működjön. Ezt szolgálja az egynapos sebészeti ellátás, továbbá a kórház belgyógyászati osztályainak tervezett rekonstrukciója mintegy 29 milliárd forintból.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere úgy vélekedett, hogy az egynapos sebészet mindenki számára előny, de főleg a betegnek, mert a lehető legkevesebbet kell a kórházban tartózkodniuk. Mint mondta, a szép új környezet, a korszerű eszközök semmit sem érnek felkészült szakszemélyzet nélkül. Itt kórházban kiváló orvosok és nővérek dolgoznak, akiknek a város lakossága nevében is kifejezte köszönetét.
Dr. Kecskés Gábor részlegvezető főorvos mutatta be az egynapos sebészeti centrumot, amely kizárólag az egység munkáját szolgálja, és amelynek lelke a műtő a kor technikai szintjének megfelelő gép- és műszerparkkal.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMóra Ferenc-díjban részesült Béres Katalin történész, főmuzeológusMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata