2024.06.21., péntek - Alajos, LeilaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Deák Ferenc 220. születésnapja Söjtörön

2023. október 27. péntek, 19:23
Szerző, fotó: Sámel József
Deák Ferenc gondolatai ma is aktuálisak, megállják a helyüket – hangzott el Söjtörön, a 220 éve született haza bölcse tiszteletére rendezett ünnepségen, melyen számos vendég és a szlovéniai Zsitkóc küldöttsége is részt vett. Megemlékeztek a száz esztendeje elhunyt Festetics Máriáról is.

Koncepciózus reformer, igazi stratéga, felkészült vitapartner volt

A 2003-ban teljeskörűen felújított Deák Ferenc Emlékháznál a Himnusz hangjai, az általános iskolások, valamint a Söjtöri Népdalkör Egyesület műsorát követően Nagy Bálint, a térség országgyűlési képviselője, a Közlekedési és Építési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára mondott ünnepi beszédet. Elismerését fejezte ki Söjtör polgármesterének Deák Ferenc hagyatékának méltó ápolásáért. Hangsúlyozta: Deák Ferenc, az első felelős magyar kormány igazságügy-minisztere, a kiegyezés előkészítője, koncepciózus reformer, igazi stratéga, higgadt és felkészült vitapartner volt. Olyan ember volt, aki a személyi ambíciók helyett mindig az erkölcsi értékeket helyezte előtérbe, s az alázat, a haza iránti elkötelezettség, a becsület mozgatta. Nagy Bálint a mai európai helyzettel párhuzamot vonva hozzátette: a haza bölcse gondolatai ma is megállják a helyüket.

Havasi Bálint, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának főigazgatója ünnepi beszédében Deák Ferenc életét és munkásságát, Magyarországért, hazánk jövőjéért, boldogulásáért végzett, áldozatos tevékenységét idézte fel. Elmondta, az 1803. október 17-én Söjtörön született haza bölcse jogi tanulmányait Győrben fejezte be 1821-ben, a praxisát Pesten kezdte, majd Zala vármegye szolgálatába lépett. Nagy hatást gyakorolt rá a magyar alkotmány és jogtörténet. Politikai pályája Zalaegerszegen indult, 1833. április 15-én választották meg Zala vármegye országgyűlési követének. Havasi Bálint hozzáfűzte: a szabadságharc leverése után, az önkényuralom korszakában visszavonult a közélettől. A 19. század egyik legnagyobb magyar politikusa, Deák Ferenc 1879-ben hunyt el, s a nemzet halottjaként temették el. Ugyanebben az esztendőben – adakozásnak köszönhetően - Zalaegerszegen állították fel első magyarországi köztéri szobrát.

Az ünnepségen megemlékeztek Festetics Máriáról, gróf Festetics Sándor lányáról, aki Klotild főhercegnőt, majd 1871-től Erzsébet királynét szolgálta udvarhölgyként. Ezután visszatért Söjtörre, és ott halt meg, száz esztendővel ezelőtt. A síremlékét – melyet Sághegyi Gellért plébános szentel majd meg november 1-jén - az évforduló kapcsán idén újította fel az önkormányzat. A megemlékezés végén a résztvevők elhelyezték koszorúikat az emlékháznál.

Könyves Gábor polgármesterrel az elmúlt időszak beruházásairól, eseményeiről is szót váltottunk. Elmondta: az idei évben a pályázati támogatással elkészültek mellett, sok önerős beruházást sikerült megvalósítani Söjtörön. A település mindkét temetőjében járda épült, s korlát készült a Felsőtemető gyalogos feljárójához. Augusztusban elkészült a Béke utcai Nagytemetőben az urnafal, ami nyolc urnafülkét tartalmaz. Ezzel a beruházással tovább bővült a temetői szolgáltatások köre. A kihelyezett közmeghallgatáson szóba került a postahivatal épületének megközelíthetősége. Az épületbe egy, az átlagosnál magasabb lépcsőfokkal lehetett bejutni. Ezért a bejáratához az önkormányzat jobbról és balról egy-egy kapaszkodó korlátot helyezett el, ezzel segítve a biztonságos közlekedést. A járdaburkolati hibákat is megtekintette a képviselő-testület és döntött azok megszüntetéséről, valamint a Magyar Telekom Nyrt. által elbontott telefonfülke helyének a rendbetételéről is. Folytatódott a járdafelújítási program, Söjtör önkormányzata a Magyar Falu Program keretében 2022-ben 10 millió forint vissza nem térítendő pályázati támogatásban részesült a Deák Ferenc út 63. és 157. számú házak közti szakasz felújítására, melynek kivitelezése 2023. júliusában lezárult. Az önkormányzat a korábbi években önerőből már felújított 3,5 kilométer hosszban állami tulajdonú járdát. Szeretnék, ha további szakaszokat újíthatnának meg. Leader-pályázaton elnyert nyolcmillió forintnak köszönhetően megújult a sportöltöző. Söjtör a szociális tűzifa beszerzésére kiírt pályázaton is sikeresen szerepelt, e célra 2,4 millió forintot nyert az önkormányzat. 

Söjtörön az elmúlt időszakban több program is várta az érdeklődőket. Nyáron rendezték meg a Nyitott pince túrát, melyen bebarangolták a szőlőhegyet, s örömmel fogadták a gazdák borkóstolósra való invitálását. Szeptemberben a hagyományos nyárbúcsúztató kerékpártúrára került sor, melyen környékbeli településeket bringázták körbe a résztvevők. Szép és meghitt esemény volt a településen Sághegyi Gellért plébános aranymiséje. Nemrég ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját a Söjtör és Térsége Méhészeinek Egyesülete. Könyves Gábor az idén hátrelévő eseményekről elmondta: november elsején áldják meg a felújított Festetics sírkertet, valamint az urnafalat, december 16-án pedig az idősek hagyományos karácsonyi ünnepségét tartják.
 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK