Vezető hírek
Decemberre kész lesz a Kerámia utca
A Mártírok útján már elkészült az új 16 lakásos társasház az egykori Color ruhaipari vállalat helyén. A mögötte lévő területen, a volt Zalakerámia gyártelep helyén három társasház épül jelenleg, a Color II. Lakóparkban 32 új lakást, míg a Kerámia Lakópark két társasházában 34 új lakást vehetnek birtokba a tulajdonosok. A sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán polgármester továbbá elmondta, hogy az önkormányzat új utcával és parkolóhelyekkel a lakókörnyezetet kívánja barátságossá és komfortossá tenni. A társasházak között létesítenek egy parkosított övezetet is, melyet gyalogos és kerékpáros sétány köt össze a szintén megújuló Vizslaparkkal. Ez utóbbi beruházás keretében bővítik a Vizslaárok csapadékcsatornáját, ami gátat szab majd az esővizes elöntéseknek.
Vigh László, Balaicz Zoltán, Bali Zoltán
Mindemellett megkezdték a Rákóczi utcai kereszteződés felől az Arany János utca szennyvízvezeték-hálózatának rekonstrukcióját, amit négy ütemben végeznek el. Ez 227 millió forintba, az összekötő út 131 millió forintba, a Vizslaárok rekonstrukciója 230 millió forintba, míg a Vizslapark rekonstrukciója 230 millió forintba kerül, ami összesen 818 millió forintos fejlesztés megvalósítását jelenti. A polgármester kiemelte, hogy ezáltal és az épülő társasházakkal együtt egy új, korszerű lakónegyed jön létre a belvárosban. Továbbá hangsúlyozta, hogy a város gazdaságának fejlődése kedvezően hat a lakásépítésekre, melynek köszönhetően 2015-től közel 500-ra tehető az új vagy épülő otthonok száma a városban.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos azt mondta, hogy újabb lakásokra és szálláshelyekre lesz szükség, mert a járműipari tesztpálya, és az ott zajló kutatás-fejlesztési tevékenység sokakat vonz majd, melynek révén Zalaegerszeg a konferenciák városa lehet. Kiemelte továbbá, hogy a városban zajló sok építkezés bizonyítja, hogy az önkormányzat jól használja fel az állami forrásokat, melynek egyik szép példája az egykori Zóna épület felújítása.
Bali Zoltán, a városrész önkormányzati képviselője mintaértékű rehabilitációnak nevezte az új lakónegyed létrejöttét segítő a beruházás-sorozatot, ami a közös összefogás, valamint az önkormányzati és állami források gondos felhasználásának eredménye. Mindebben a zalai vállalkozások is kiveszik részüket, mondta, hozzátéve azt, hogy áprilisban a Vizslapark rekonstrukciójával kapcsolatos közbeszerzési eljárás sikerrel zárulhat, így annak a munkálatai is megkezdődhetnek.
A 200 méter hosszú, 6,5 méter szélességű Kerámia utca 2018 decemberére készül el.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen