Vezető hírek
Folk-divatbemutató és díjazások a kultúra napján
Gálaest keretében ismerték el a kulturális ágazat szakembereit
Az idei díjazottak Balaicz Zoltán és Vigh László társaságában
Az ünnepségen mindenekelőtt Balaicz Zoltán polgármester mondott beszédet, felhívva a figyelmet a magyar nyelv játékosságára és talányosságára. A hazai keresztrejtvények töretlen népszerűségére, valamint Karinthy Frigyes és Romhányi József leleményes, humoros irodalmi munkásságára utalva többek között elmondta: a játékosság a magyar kultúra egyik legjellemzőbb sajátossága. Ha a magyar nyelvre gondolunk nyilvánvaló, hogy milyen közel is áll a szívünkhöz, helyesebben az agyunkhoz a játékos gondolkodás és a humor. A nyelv nem csupán a kommunikáció alapja, hanem a gondolkodásunk tükörképe is. Márpedig ez alapján elmondhatjuk, hogy mi, magyarok arra vagyunk rendelve, hogy derűsen, humorral szemléljük a világot – fogalmazott.
Hozzátette: a magaskultúra, a magyar irodalom legelismertebb írói, mesélői és nevettetői között is számtalan alkotót találunk, aki sportszerűen tréfát csinált a nyelvből. Mert ráirányítja a figyelmünket arra, hogy a nyelvünkkel, és mindennel, amit magyar kultúrának nevezhetünk, milyen egyedi, értékes kincs van a birtokunkban. Sőt, ezáltal mi, magyarok, milyen értékesek vagyunk. A polgármester szerint önmagában az is az örökségünk egyfajta tovább éltetése, ha felismerjük, hogy a kultúránk nem múzeumi tárgy, amit vitrinbe kell zárni, és őrizni kell, hanem élő és éltető közeg, ami a mi tevékeny közreműködésünkkel formálódik, állandóságával együtt is változik, gazdagodik. A magyar nyelv is pont ilyen.
A Kultúra Mecénása-díjat a Perfect Steel System Kft. kapta
Az ünnepi beszédet követő műsor is követte ezt a népies, játékos vonalat. Az est során Mesés Aurora FolkGlamour címmel egy rendhagyó, néptáncra és népviseletre épülő divatbemutatót láthatott a közönség. A magyar viseletet újragondoló ruhák tervezője Németh Hajnal Aurora. A népmesékre, balladákra épülő, néptáncelemekkel gazdagított, dramatizált „divatshow” koreográfusai pedig Kósa Ruben és Kósa-Kemes Laura (Zalai Táncegyüttes) voltak. A mesélő szerepében Megyesi Anna állt színpadra, a zenét pedig a Góbé zenekar szolgáltatta.
A gálaest keretében adták át az ilyenkor szokásos kultúra napi elismeréseket. Jutalomban részesült a Szarkaláb Táncegyüttes. A helyi kulturális intézmények munkatársai közül a múzeumi ágazat díját Farkas Judit, a Göcseji Múzeum titkárságvezetője kapta. A közművelődési ágazat idén Wohner Csabát, az Apáczai MK közművelődési szakemberét díjazta, a könyvtárosok közül Kerekiné Beke Szilvia, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár munkatársa vehette át a polgármesteri oklevelet. A levéltári ágazat ez évi kitüntetettje dr. Foki Ibolya, a MNL Zala Vármegyei Levéltárának főlevéltárosa lett.
A Mesés Aurora FolkGlamour bemutató egy pillanata
A Kultúra Mecénása-díjat a Perfect Steel System Kft.-nek ítélte oda az önkormányzat. A cég nevében Papp Gábor ügyvezető igazgató vette át az elismerést; Budaházi Tibor festőművész alkotását.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatra – három gyanúsított előzetesbenTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Negyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren